Mikor havazik ismét?

A hét folyamán az ország nagy részén végre az évszaknak megfelelő hőmérsékleti értékeket mérhetünk, havazás is több alkalommal várható.

Pénteken vonult át térségünk fölött az a hidegfront, mely a hét végére jelentős lehűlést, és több helyen hózáporokat is okozott, írja az idokep.hu. A hideg levegő ma reggelre jutott nyugalomba, ennek köszönhetően főként az ország középső és keleti tájain süllyedt meglehetősen mélyre, többnyire -5, de helyenként -10°C alá is a hőmérséklet, az Időkép automata hálózatának mérései szerint a leghidegebbet, -13°C-ot a Nógrád megyei Etesen mérték. A mai nap folyamán száraz, hideg levegő alakítja időjárásunkat, ennek megfelelően az ország nagy részén napos, ám hideg időre van kilátás, a legmagasabb nappali hőmérsékletek is mindössze fagypont körül alakulnak. Kedden a hajnali órákban érkezik északnyugat felől egy csapadékzóna, melynek hatására erősen megnövekszik a felhőzet, és az ország keleti, északkeleti harmadának kivételével többfelé várható havazás. A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén helyenként 3-5 cm friss hó is hullhat, amire ezeken a tájakon ezen a télen még sajnos nem sok példa volt.

A Dunántúli-középhegység területén akár hófúvást is okozhat a megerősödő északnyugati szél.Szerdán valamivel nyugodtabb, csendesebb idő várható, majd csütörtöktől kezdődően fordul igazán változékonyra hazánk időjárása, több front is érkezik térségünkbe, így az ország nagy részén csapadékosra fordul az idő. Csütörtökön keleten, északkeleten várhatóan végig havazásra készülhetünk, ugyanakkor nyugaton, délnyugaton a magasban besodródó enyhe levegő hatására eső, havaseső lesz a legvalószínűbb csapadékforma. A legfrissebb számítások szerint a hétvégén az északnyugat felől érkező hideg levegő a Genovai-öböl fölött mediterrán ciklont generál, amely hazánk időjárását is jelentősen befolyásolhatja, akár nagy területre kiterjedő jelentős havazásnak is esélye van, viszont a különböző időjárási modelleket tekintve ebben még nagyfokú bizonytalanság mutatkozik. Cikkünket a modellek esetleges változása esetén folyamatosan frissítjük. Folyamatosan frissülő előrejelzéseinket itt követhetik nyomon.

Ajánlott tartalom

Április 22. és 26. között rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet

Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között - közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.