Michael Schumacher váltott

A Mercedes AMG Petronas Formula 1-es csapatának két tagja az autóversenyzés mellett azért figyelmet fordít a környezetvédelemre is, írja a greenlaunches.com.

Michael Schumacher és Nico Rosberg eztán nem csak a környezetre igen károsan tudnak majd közlekedni, hiszen mostantól mindketten egy-egy vadi új Smart ebike tulajdonosai. A dizájnos és környezetbarát kétkerekű hivatalosan idén áprilisban kerül a boltokba, így nagy volt az öröm, mikor a két pilóta az első két valaha legyártott modellt vehette át a Barcelona közelében fekvő Circuit de Catalunyánál. A Smart ebike egy német fejlesztésű elektromos kerékpár, melynek energiatakarékos elektromos motorját nem csak vezetékes árammal, hanem magával a tekeréssel és fékezéssel is fel lehet tölteni. Különleges tervezésű lánca garantáltan nem csípi be a nadrágszárat, valamint még egy GPS-nek vagy egy okostelefonnak is biztosít stabil helyet. A két úriember valóban nagyon szerencsés, hiszen a boltokba kerülő öko-bringák bizony kemény 2849 eurós, azaz kb. 830 ezer forintos áron lesznek kaphatók az átlagos fogyasztók számára.

Schumacher és Rosberg

Ajánlott tartalom

Gazdára találtak az első elektromos járművek a vállalati pályázaton

Megszülettek az első támogatói döntések a kormány februárban megnyitott programjában. Az eddigi nyertes pályázatok alapján 191 vállalkozás kap több mint 849 millió forint támogatást 218 új elektromos gépkocsi megvásárlásához - tájékoztatta az MTI-t szerdán az Energiaügyi Minisztérium (EM).