hirdetes
Kezdőlap / Technológiák / Épületek / Mi terem a napelem alatt?
Tudj meg többet: Napenergia

Mi terem a napelem alatt?

Úgy tűnik, immár nincs akadálya a mezőgazdasági területek kétszeres hasznosításának: német kutatások szerint jól megfér egymás mellett – pontosabban alatt és fölött – a szántóföld és a napelempark.

Hányszor hallottuk: minél több területet hasznosítunk a napelemparkok számára, annál kevesebb jut az élelmiszer-termelésre. Hogy ez mennyire nincs így, azt a németországi Konstanzi-tó közelében folytatott kísérletek bizonyítják. Egyharmad hektáros területen ötméteres konzolokra napelemparkot telepítettek, alá pedig kísérletképpen búzát, burgonyát, lóherét és zellert ültettek. Mellé pedig referenciaként ugyanekkora területre ugyanezek a növények kerültek, ám föléjük nem építettek napelemeket. A hektár harmadik harmadára csak napelemek kerültek. Az eredmény: a burgonya-napelem kombinációjú területen 2017- ben a haszon 160 százalékos lett ahhoz képest, mint a külön-külön hasznosítottakon, a forróbb és szárazabb 2018-ban pedig 186 százalék. A burgonyából még több is – 103 százalék – termett ott, ahol volt fölötte napelem, mint ahol nem, a napelemek hasznosultsága pedig elérte a 83 százalékot. A magyarázat könnyen belátható: a forróságot kevéssé kedvelő burgonyának még jót is tett, hogy a nap egy részében árnyék fedte, egyszersmind az öntözővizet jobban hasznosította. Mivel azonban a napot természetesen ez a zöldség is igényli, a napelemeket ritkábban kellett telepíteni – ez a magyarázata a némileg kevesebb elektromosság termelődésének. Ugyancsak 3 százalékkal volt nagyobb a búza hozama, a zelleré pedig 12-vel. Egyedül a lóhere nem hálálta meg a részbeni árnyékolást: a napelemek alatt 8 százalékkal termett kevesebb, mint a referenciaterületen. De ne felejtsük: közben e növény fölött is termelődött elektromosság, tehát a terület kihasználtsága itt is jócskán nőtt, írta a szabadfold.hu.

Az eredmény összességében annál is örvendetesebb, mivel a mezőgazdaságban is kezdenek megjelenni a teljes mértékben elektromos meghajtású erőgépek. A gazdák tehát úgy tudnak a jelenleginél nagyobb hozamot elérni a földjeiken, hogy közben a járműveik hajtóanyagát is megtermelik. Rohamosan közeledik az ideje, amikor új kifejezéssel gazdagodik a szótáruk: agrofotovoltaikus hasznosítás.

Ajánlott tartalom

Napelemeknek valóban 25 év a garanciája?

Több tíz év garancia vonatkozik a napelemes rendszerekre, íme a részletek.