Mérgező gyerekáruk

A gyerekeknek készült termékek közel 10 százaléka rendkívül nagy mértékben tartalmaz az egészségre veszélyes ólmot Kínában – állapították meg a Greenpeace kör szakemberei. A mérgező, rákkeltő anyagok felhasználásával készülő kínai játékokról gyakran közvetlenül a karácsonyi időszakot megelőzően jelennek meg hírek.

A Greenpeace China novemberben 500 – véletlenszerűen kiválasztott -, gyermekek számára gyártott árut, így például iskolai hátizsákot vásárolt öt város különböző bevásárló központjaiban, nagybani piacain. Vizsgálataik megállapították, hogy a pekingi, sanghaji, kuangcsoui, vuhani és hongkongi beszerzéseik 10 százaléka nem felel meg az ólomtartalomra vonatkozó szabványnak és 30 százalékukban további ötféle, ugyancsak veszélyes nehézfém-maradványt mértek. A teszteket az ólom mellett, arzénra, kadmiumra, krómra és higanyra végezték; valamennyi súlyosan károsíthatja az emberi idegrendszert és belégzéssel, bőrön át, a nyálkahártyán keresztül és szennyezett élelmiszerrel is a szervezetbe juthat. Az ólomról közismert, hogy mérgező és nem ürül ki, hanem halmozódik a szervezetben, s komolyan hátráltathatja a gyerekek szellemi és fizikai fejlődését. Ezt erősítették meg most a China Daily napilapban megszólaló szakemberek is, felhívva a figyelmet arra, hogy állatkísérletek bizonyítják: a nehézfémek által okozott egészségkárosodás a gyerekkortól egy életen át tarthat.

A Kínában 2010 óta a kötelezően előírt országos szabvány a gyermekjátékok bevonatára a maximális ólomtartalmat 600 milligrammban állapította meg kilogrammonként. A hatóság további nyolc fém esetében határozta meg a kioldódás határértékét. Az Egyesült Államokban és Kanadában az “ólomhatár” 90 mg/kg. A Greenpeace megkérdőjelezi a szabványt és kifogásolja, hogy csak az ólom esetében szabtak meg felső határt. Álláspontjuk szerint bár megvan a veszélye annak, hogy a gyerekek lenyelnek egyes játékokat, de sokkal gyakoribb, hogy tapogatják, rágják, szaglásszák azokat.

A China Daily összeállításában visszautalnak a kínai minőségellenőrző hatóság májusi ellenőrzésére, amely az ólom- és a krómtartalmat vizsgálta, s 242 mintából mindössze 2 esetében mértek az engedélyezett mennyiségen felüli káros anyagot. A lap megszólaltat játékgyártókat is, akik helyenként saját minőségellenőrző rendszert működtetnek és állításuk szerint a minőségi és egészséges játékok előállítására törekszenek, nem céljuk az olcsó és hitvány nyersanyag felhasználása, mert – mint mondják – képtelenek lennének az esetleges botrányok anyagi következményeit viselni. A mérgező, rákkeltő anyagok felhasználásával készülő kínai játékokról időről időre, gyakran közvetlenül a karácsonyi időszakot megelőzően, rendszeresen jelennek meg hírek, nem ritkán az Európai Unió vizsgálataira, vagy amerikai ellenőrzésekre támaszkodó eredmények alapján. Az egyik legnagyobb visszhanghot kiváltó botrány 2007-ben volt, amikor az amerikai Mattel játékforgalmazó óriáscég által Kínában gyártatott játékok millióiról írta meg a nemzetközi sajtó, hogy festékanyagaik miatt mérgezőek lehetnek, s például a kisautók és játékvonatok mellett Barbie babák százezreit is vissza kellett hívni.

Ajánlott tartalom

Április 22. és 26. között rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet

Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között - közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.