Mennyi idő alatt térül meg a szélkerék?

3-4 millió forintért már házi szélerőművet telepíthetünk, majd a megtermelt áramot visszatáplálhatjuk a hálózatba.

Szerencsés esetben ingyen kapjuk az áramot. Szeles vidékeken a beruházás akár 3-4 év alatt is megtérülhet. Ha házi szélgenerátorral akarunk elektromos energiát termelni, akkor előzetesen érdemes méréseket végezni. A széltérkép már eleve megmutatja, hogy főként a Kisalföldön, a Dunántúl és az Északi-középhegység egyes vidékein érhetünk el kiemelkedő teljesítményt a szélkerekekkel. A szélmérés egyik változata, amikor egy hosszabb időszakon át szélmérő tornyokra telepített anemométerekkel vizsgálják a szelet. A másik megoldás az ún. szoftveres szimulációs módszer, amelynél a már előre bemért értékek segítségével más magasságokban és helyeken is prognosztizálható az ott jellemző energiatartalom. Magyarország európai viszonylatban mérsékelten szeles terület, az átlagos földfelszíni szélsebesség 3-5 m/s körül mozog. Energetikai szempontból azok a helyszínek ígéretesek, ahol a telepítés tervezett magasságában a várható évi átlagos szélsebesség legalább 6 m/s. Az erőmű magassága is fontos szempont, hiszen kis magasságokban változékony a szél iránya és intenzitása. Ezért a szélgenerátorokat jóval a tereptárgyak fölé érdemes emelni az egyenletes és lassan változó irányú erős széljárás érdekében.

Korábbi videónk a szélenergiáról:

[media id=105 width=600 height=400]

Mennyibe kerül egy kis házi erőmű?
Egy átlagos háztartás éves villamosenergia-fogyasztása kb. 1500-2000 kWh. Ha nagyjából havi 10 ezer forint a villanyszámlánk, és ezt szeretnék megtermelni szélerőmű segítségével, majd a fölösleget betáplálni a hálózatba, akkor nettó 3-4 millió forintot kell költenünk egy jó minőségű rendszerre. A végösszegben szerepel a szélkerék, a tartóoszlop, az inverter, a beton, az engedélyeztetés költsége és a munkadíj. Tételekre lebontva nagyjából egymillió forint maga a szélkerék, ami az összberuházás 30%-a, az oszlop – ha például 12 méteres magasságban gondolkodunk – kb. 5-800 ezer forint. Ha magasabb a szélkerék, akkor az oszlop ára értelemszerűen növekszik, hiszen növelni kell a stabilitást. Az oszlop lehet önálló, dróttal kifeszített, rácsos szerkezetű, esetleg hidraulikus. A következő tétel az inverter, ami visszatáplálja a fölösleges áramot a hálózatba, és ára 600 ezer forint körül alakul. Plusz még számolnunk kell némi földmunkával, betonozással és vezetékezéssel. Mindezekhez kapcsolódik a munkadíj, amely az összköltség 30%-át teszi ki – kalkulál Lőrinc László energiagazdálkodási szakmérnök, az energiacentrum.com üzemeltetője.

Egy komolyabb megoldás
A háztartási célú szélgenerátoros szerkezet és a nagy kapacitású erőművek között félúton helyezkedik el az az új magyar háztartási kiserőmű, amely 50 kWh beépített teljesítménnyel rendelkezik, vagyis még nem kell hozzá szélkvótát kiváltani, ami most ráadásul amúgy sincs, valamint bonyolult engedélyeztetési eljárás sem szükséges. A 36,6 méter magas és 14 méteres lapáttal rendelkező NRGens névre hallgató szerkezet előnye, hogy jó minőségű, a hazai, kontinentális szélviszonyokra van tervezve, megoldott a karbantartás és az alkatrész-ellátás. Ára nettó 32 millió forint, és nagyobb közösségek áramellátását is kielégítheti hosszú távon, valamint befektetésnek is kiváló, hiszen a szolgáltató a megtermelt energiát 85%-os áron átveszi. A háztartási szélerőmű évi 358 ezer kWh energiát termel meg már 7 m/s-os szélsebesség mellett. Ez az érték akár 100 háztartás, vagy egy kisebb üzem, irodaház éves átlagos villamos energiafogyasztását is fedezi. Ezzel szemben a külföldi szerkezetek a nagyobb szelekre lettek kifejlesztve, amely a hazai szélviszonyokkal nem mindig kompatibilisek – mondja Lőrinc László.

Hálózati üzemeltetés
Ha szélgenerátort létesítünk, akkor érdemes a hálózatra is csatlakozni, vagyis szerződést kötni a helyi áramszolgáltatóval, amely a fölöslegesen megtermelt energiát átveszi, majd később az igények szerint tőlük vételezünk áramot. Miután felvesszük a kapcsolatot a szolgáltatóval, az lecseréli a villanyóránkat ún. ad-vesz órára, amely képes visszafelé is pörögni, ha épp mi adunk áramot a hálózatnak. Ennek költsége szolgáltatótól függ, van ahol ingyen adják, máshol pár 10 ezer forintba kerülhet.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.