Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Klímaváltozás / Menekülnek a kutatók az Antarktisz jegéről

Menekülnek a kutatók az Antarktisz jegéről

Bezárják a brit antarktiszi kutatóprogram (British Antarctic Survey, BAS) Halley VI kutatóállomását, mert a személyzet biztonságát fenyegetik a jégen keletkezett repedések.

A márciustól novemberig tartó antarktiszi tél idejére bezárják az állomást, mert félő, hogy az állomásnak otthont adó Brunt-selfjég, vagyis a szárazföldről a tengerbe nyúló terület leszakadhat. Már decemberben megkezdték az előkészületeket, hogy az állomás épületelemeit 23 kilométerrel arrébb, a szárazföld belsejébe költöztessék, ám eddig úgy volt, hogy a kutatás télen is folytatódik. Most azonban úgy döntöttek, márciustól novemberig zárva lesz az állomás, amelyet a télen is ott dolgozó 16 kutatónak el kell hagynia. A közlemény szerint a jég változásai – különösen egy új repedés növekedése – olyan “összetett jégtani képletet” mutatnak, amely alapján a tudósok nem tudják előre jelezni, mi történik a jéggel az előttük álló télen és azután. A tengeren lebegő jégmezőről időnként leszakadnak egyes darabok, ezekből keletkeznek a jéghegyek. A glaciológusok számítógépes modellekkel igyekeznek meghatározni, mekkora a leszakadás esélye és milyen hatásai lehetnek. Az állomás személyzetét nem fenyegeti közvetlen veszély, csak “elővigyázatosságból” költöztetik ki a kutatókat. Jelenleg 88-an élnek a Halley VI-n, de többségük csak nyáron dolgozik, még a tél beállta előtt távoznak.

Nyáron gyorsan lehetne evakuálni az embereket, ha megindulna a jégtábla leszakadása, de télen, amikor a nap 24 órájában sötétség uralkodik és a hőmérséklet szélsőségesen hideg, sokkal nehezebb lenne. A kutatócsoport az antarktiszi tél elmúltával kész visszaköltözni az állomásra. Az állomás nyolc modulja hatalmas sítalpakra szerelt cölöpökön áll a Brunt-selfjég 150 méter vastag felületén 2012 óta. Úgy tervezték, hogy könnyű legyen áthelyezni.

Az elemek közül hetet már elszállítottak a szárazföldre, távol a két repedéstől, amelyek közül az egyik legalább 35 évig mozdulatlan volt, majd 2012-ben újra nőni kezdett, a másik teljesen friss, 2016 októberében jelent meg. A Halley kutatóállomás 1956 óta működi az Antarktiszon, szakembereinek mérései vezettek az Antarktisz feletti ózonlyuk felfedezéséhez 1985-ben, az állomás jelenleg is folyamatosan figyelemmel kíséri a klímaváltozás jelenségeit.

Ajánlott tartalom

Hűsölő parkot hoznak létre Bécsben

A hideg idő ellenére az osztrák főváros már a jövő nyári hőségre és a hősziget-jelenség ellensúlyozására készül.