Melyik a leginkább fenntartható étrend?

Egy új kutatás meglepő következtetésre jutott azt vizsgálva, melyik a leginkább környezetbarát diéta: az eredmények szerint nem a vegán étkezés használja a legkevesebb környezeti erőforrást annak ellenére, hogy követői hajlamosak így gondolni.

Az Elementa című tudományos folyóirat publikált tanulmány szerint a kutatók 10 különféle étrendet vettek alapul, és biofizikai szimulációkat készítettek hogy kiderítsék, melyik használja a legtakarékosabban a rendelkezésre álló termőterületet, következésképpen melyikkel lehet a leginkább fenntarthatóan élelmezni az emberiséget. Az eredmények szerint a vegán diétát 4 másik, többféle étel fogyasztását megengedő étrend is lenyomta ebből a szempontból.

A vegánságnál környezetbarátabbnak bizonyult mind a kétféle vegetáriánus étrend (növények mellett csak tejtermékeket fogyasztó, illetve a tejtermékeket és tojást is fogyasztó), és a mindenevő étrendek közül kettő – tehát a vizsgált diéták sorrendjében középre került. Az alábbi grafikon mutatja a pontos számokat, melyik étrenddel hány embert tudna ellátni a vizsgált terület:

-

Ez persze nem jelenti, hogy az állatjogi kérdéseket szem előtt tartók számára nem jó választás a vegánság, azt viszont bizonyítja, hogy a környezeti hatékonyság szempontjából nem akkor teljesítünk a legjobban, ha egyáltalán nem eszünk állati termékeket. Ha valaki utóbbira akar odafigyelni, jobb döntés lehet aszerint szelektálni, milyen gazdaságokban állítják elő és milyen messziről hozzák az ételt, amit eszik.

forrás: index.hu

Ajánlott tartalom

Ingyenes divatbemutatót tartanak a fenntarthatóság jegyében

A fenntartható öltözködés jegyében Rezes Judit színésznő, Tihanyi Ildi jelmeztervező és a Delta Produkció divatbemutatóra és egész napos rendezvénysorozatra várja az érdeklődőket május 4-én a Merlin Színházban.