Megvan mi lassítja a klímaváltozást

Az erdők számos országban tapasztalható sűrűsödése részben ellensúlyozza az indonéziai, amazóniai és más helyeken folyó erdőirtások éghajlati hatását – mutatták ki kutatók.

A PLoS One című online szakfolyóiratban publikált tanulmány szerint nemcsak a területet, hanem a fák sűrűségét is figyelembe kell venni, amikor egy erdő klímahatását vizsgálják. Mint a szerzők rámutatnak, a tendenciák e téren szerencsére kedvezőek: az európai és észak-amerikai erdők által megkötött és tárolt karbon az elmúlt évtizedben növekedett, annak ellenére, hogy az erdőterület alig változott. Az Egyesült Államokban például 1953 és 2007 között 51 százalékkal gyarapodott az élő állomány volumene, annak ellenére, hogy az erdőterület csupán egy százalékkal bővült. Eközben Afrikában és Dél-Amerikában is kisebb ütemben csökkent a fák által tárolt szén-dioxid mennyisége, mint az erdőterület nagysága, ami azt jelzi, hogy az erdők sűrűbbek lettek. A 68 országra kiterjedő felmérés szerint Ázsiában általában ritkábbak lettek az erdők, ugyanakkor Kínában ennek a fordítottja igaz. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a néhány évtizeddel ezelőtt ültetett erdők most kezdik elérni gyors növekedési fázisukat – magyarázta Aapo Rautiainen vezető szerző, a Helsinki Egyetem professzora.

 
A kutatók szerint az erdők sűrűségét jelző mutatószámokat be kellene építeni abba az ENSZ által szorgalmazott piaci rendszerbe is, amely beváltható kvótákat biztosítana a fejlődő országoknak, ha lassítják fakitermelésüket. A sűrűséget ugyanakkor sokkal bonyolultabb mérni, mint a területet, így a rendszer finomítása jelentős költségekkel járna. A fák megkötik a szén-dioxidot, amikor növekednek, és kibocsátják, amikor elégnek vagy elrothadnak. A Kongó-medencében, Amazóniában, Indonéziában, Pápua Új-Guineában és más helyeken folyó erdőirtás becslések szerint a teljes emberi eredetű karbonkibocsátás 12-20 százalékáért felelős.  Érdekes kedvező visszahatás ugyanakkor, hogy maga a felmelegedés sok helyen gyorsítja a fák növekedését.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.