Megújuló energián alapuló távhőberuházás előkészítéséről döntött a szegedi közgyűlés

Megújuló energián alapuló távhőberuházás előkészítéséről döntött a szegedi közgyűlés a Fidesz és a Jobbik szavazataival pénteken. Botka László (MSZP) polgármester azonban bejelentette, nem írja alá döntést, mert súlyosan törvénysértőnek és a város érdekeivel ellentétesnek tartja azt.

Bohács Zsolt, a szegedi közgyűlés Fidesz frakciójának előterjesztést benyújtó vezetője a vita során elmondta, a 4 milliárd forintos beruházás költségeinek felét uniós támogatás fedezné, és a fejlesztés az adófizetőknek egyetlen fillérjébe sem kerülne, hiszen azt a helyi távhőszolgáltató kisebbségi magántulajdonosának érdekeltsége valósítaná meg saját kockázatára. A politikus hangsúlyozta, a környezetbarát fejlesztés, melynek 27 250 fogyasztó lesz a haszonélvezője a rezsicsökkentésen felüli további közüzemdíj-mérséklésre kínálna lehetőséget.

A beruházás során három darab 5 MW hőteljesítményű biomassza kazán telepítésével egy új erőművet alakítanának ki, három új termálkút fúrásával, két másik felújításával pedig használati meleg vizet biztosítanának a fogyasztóknak. A fejlesztés összességében 30 százalékkal csökkentené a távhő előállításához szükséges földgáz mennyiségét – közölte Bohács Zsolt. Botka László kifejtette, bár névleg az előterjesztések csak a tulajdonosi hozzájárulást adják meg a beruházáshoz, az előterjesztések alapján valójában eldől, hogy a következő évtizedekben ki biztosítja majd az energiát a szegedi lakótelepeken.

A biomassza-erőmű – amely napi 100 tonna teherforgalmat generálna – a lakótelep egy olyan részén épülne föl, ahol azt az építési szabályzat tiltja – tudatta a szocialista politikus. Bár a közgyűlés illetékes szakbizottsága kérte, a fejlesztés megvalósíthatósági tanulmányát – amely a projekt környezetvédelmi és gazdasági részleteit tartalmazza – a testület nem ismerhette meg a döntés előtt – közölte Botka László. A polgármester álláspontja szerint a geotermikus energián alapuló távhőszolgáltatásra az önkormányzatnak – ahogy korábban azt a Szegedi Tudományegyetem is tette – közbeszerzést kellene kiírnia, így tiszta és szabad versenyben derülhetne ki, a legmodernebb technikával ki biztosíthatja a legolcsóbb energiát a szegedieknek.

A szocialista politikus közölte, az önkormányzati cégek – a Fidesz és a Jobbik által megszavazott – vezetőinek 2012-es prémiumáról és az idei prémiumfeltételéről szóló előterjesztést sem írja alá. A 2012-re előírt prémiumfeltételeket december 1-jén határozta meg a közgyűlés, amikor azok döntő része már megvalósult. A testület több alkalommal is kisebb megtakarításokat írt elő feltételül, mint amekkora prémiumot a cégvezető kaphat – tette hozzá. Az előterjesztéseket 15 napon belül rendkívüli ülésén tárgyalja újra a közgyűlés.

Ajánlott tartalom

Az elmúlt időszakban az atomenergia folyamatos fejlődésen esett át

Nemzetközi előrejelzések is azt mutatják, hogy az atomenergetika reneszánsza következik, és ebben a folyamatban a Roszatom fontos szerepet vállal, technológiájával biztosítja a bővülés feltételeit - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján.