Vízi erőmű épül a Hármas-Körösön

Megközelítőleg 2,7 milliárd forintból vízi erőmű épül a Hármas-Körösön Békésszentandrásnál – közölte az MTI-vel a Hydro Power Consulting Kft. szóvivője pénteken.

Veres Gábor elmondta, a helyi, 1942-ben épült duzzasztómű mellé építi meg a fővárosi székhelyű és magyar magánszemélyek tulajdonában álló cég a két megawatt teljesítményű erőművet, amely éves szinten 8,6 gigawattóra villamos energiát termel. A vállalkozás a projekthez a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében egymilliárd forintos támogatást nyert el. A támogatáson felül a projekthez szükséges forrásokat a tulajdonosok hozzájárulásából, illetve bankhitelből biztosítják. A 2 darab Kaplan turbinás erőmű beruházása a tervek szerint júniusban kezdődik és várhatóan 2012 őszére  befejeződik. A társaság számításai szerint a fejlesztés 15 év alatt megtérül, ugyanakkor a környezetbarát beruházással évente nyolc ezer tonna széndioxidot váltanak ki. A Hydro Power Consulting Kft. egyébként korábban már átadott egy hasonló erőművet a Rábán Kenyeriben, s hasonló terveket fontolgat a Hernádon is.

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.