Megújul a Facebook épületkomplexuma

Jóllehet Magyarországon is rendkívül népszerű és nagyszámú felhasználó táborral bír a Facebook közösségi portál, de talán kevesen tudják, hogy ez az ismeretségi hálózat amerikai alapítású és 2004 február 4-e óta működik. Több mint két esztendővel ezelőtt már 637 millió regisztrált felhasználóval rendelkezett.

Ezúttal nem a hálózat-használók körének bővüléséről, hanem magának a cégnek a megújulásáról szólnak a híradások. Konkrétan a központi épületegyüttes bővítéséről, külső, belső megfiatalításáról. Megkezdődhet ugyanis a Frank Gehry által tervezett zöld tetős komplexum építése. 2012 őszén mutatták be az új épület terveit, amelynek egyedisége abban rejlik, hogy egy alagúton keresztül fog kapcsolódni a cég jelenlegi székhelyéhez. A kaliforniai Polto Alto városának tanácsa, ahol a Facebook “bázisa” található, a közelmúltban engedélyezte a tervezett bővítés elindítását a központi rendszerközpontban, amelyet a média vállalat úgymond főhadiszállásaként tartanak nyilván.

Környezetérzékeny lesz a nagyterületű parkosított terület, azaz a második campus, ami ugyan nem kap LEED minősítést, mégis figyelmet érdemel ez a fejlesztés. Márcsak ezért is, mert ez az építkezés nem mindennapi, szokatlan beruhuzást “jelenít” meg a cég megújulása során. Miben nyilvánul meg mindez? Igazi leleményességet ígér az erdős tető, amelyen füves sétautakat alakítanak ki, padok egész sorát helyezik el és helyet kapnak itt kávézók is. Kivételes módon ügyelnek majd arra, hogy a telepített növények 80 százaléka őshonos, alacsony vízigényű legyen, ilymódon a felépülő campus mindennapi “működésének” környezeti ártalma minimálisra csökkenthető.

Tekintettel arra, hogy Mark Zuckerberg vezérigazgató túl hivalkodónak ítélte az eredeti tervekben szereplő pillangó szárnyakra utaló épületet, ezért ezt egy szerényebb változat megvalósítása követi. Egyedi lesz a komplexum, de egy letisztultabb építészeti formanyelvet tükröz, amely azonban így is méltó módon képviseli majd a világ egyik legnagyobb közösségi médiabirodalmát.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.