Mégse Chilében lesz a decemberi klímacsúcs

Chile mégsem ad otthont a decemberre tervezett nemzetközi klímacsúcsnak decemberben és az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozójának sem az országban zajló zavargások miatt – jelentette be Sebastián Pinera chilei elnök.

“Figyelembe véve a nehéz körülményeket, amelyeket az országunk az elmúlt hetekben tapasztalt, a kormány úgy döntött, hogy nem ad otthont az APEC novemberi és a COP 25 (az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 25. éves ülése) decemberi csúcstalálkozójának” – közölte újságírókkal Pinera a chilei La Moneda palotánál, az elnöki hivatalnál. A kormánynak mindenekelőtt a béke megőrzésével és a tiltakozók megengesztelésére irányuló reformok végrehajtásával kell foglalkoznia – tette hozzá. A chilei tüntetési hullámot a fővárosi metrójegyek árának emelése váltotta ki. Ezt ugyan visszavonták, ám a kezdeti demonstrációk felszították a helyiek elégedetlenségét az alacsony nyugdíjak és fizetések, valamint az áram-, a gázszolgáltatás, az egyetemi oktatás és az egészségügyi ellátás magas térítési díjai miatt. A dél-amerikai országban több mint egy hete tartanak a tüntetések, amelyek gyakran zavargásokba torkolltak, széles körű pusztításokhoz vezettek, és 20 ember halálát okozták eddig. A chilei elnök korábbi bejelentéséhez hűen hétfőn jelentős kormányátalakítást hajtott végre, a múlt héten pedig új “szociális paktumra” szólított fel, ígéretet téve a minimálbér- és nyugdíjemelésre, arra, hogy eláll a tömegközlekedés jegyárainak emelésétől, és rendbe hozza az ország gyengélkedő egészségügyi rendszerét. Az intézkedések azonban nem vetettek véget a tüntetéseknek.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.