Megnőtt a környezetszennyezés elleni tüntetések száma Kínában

Évente 30-50 ezer zavargás, tüntetés történik Kínában, s ezek többsége már inkább a környezetszennyezéssel hozható összefüggésbe, a földkisajátítások ügye csak a második – közölte csütörtöki sajtójelentések szerint a kínai népfront egyik tagja, aki a törvényhozás éves ülésén vesz részt Pekingben.

Csen Csi-ping, aki korábban a központi pártapparátus tagja volt, azzal magyarázta az arányok eltolódását, hogy az emberek – aggódva egészségükért – egyre többet foglalkoznak környezetük állapotával, egyre fontosabb nekik a levegő, a víz és a talaj minősége. Az utcai tüntetések mellett – amelyek főleg a falvakban fordulnak elő – a fejlett kommunikációs eszközök, az internet tág teret adnak a véleménynyilvánításnak. Mint Csen mondta, a maga részéről érthetőnek tartja, hogy ha például elterjed a hír, hogy egy leendő ipari üzem működése rákbetegséget okozhat, az emberek követelik az építkezés leállítását. A szórványosan erőszakba torkolló vidéki tüntetések száma jelentősen csökkent, de hatásuk ezzel párhuzamosan nőtt. A Cinghua egyetem korábban közölt kutatása szerint 2000 és 2010 között a tömeges zavargások száma megduplázódott, és elérte az évi 180 ezret.

A parlamenti ülésszakot megnyitó kormánybeszámolóban Ven Csia-pao miniszterelnök külön felhívta a figyelmet arra, hogy az országnak egyensúlyban kell tartania a gazdasági növekedést és a környezet védelmét. Ez azt jelzi, hogy a közvéleményben egyre nagyobb hangsúlyt kapó probléma kormányzati szintű kezelésére készülnek, ami szigorúbb szabványokat és kiterjedtebb ellenőrzést jelenthet. Az egyik legsúlyosabb gond, a levegő állapota gyakori téma volt az elmúlt hetekben, s a kérdésben máris történtek intézkedések. Mindazonáltal Li Ko-csiang első miniszterelnök-helyettes, kormányfőjelölt türelmet kért az eredményeket hozó rendelkezések kidolgozásához.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.