Megjött az első fekete gólya Gemencre

Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe, a fokozottan védett faj egyede kedd reggel az ártéri erdőben lévő, bekamerázott fészket foglalta el – közölte a Gemenc Zrt. az MTI-vel.

Az erdőgazdaság finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően már nyolcadik éve folytatódhat a fekete gólyák tudományos megfigyelése – írták. A most érkezett madár 6 óra 31 perckor szállt le a fészekre. Csontos Péter, a Gemenc Zrt. turisztikai és marketing osztályának vezetője elmondta: a példányon nincs gyűrű, így nem lehet megállapítani, hogy a tavaly itt fészkelt madár tért vissza, vagy egy másik fekete gólya foglalta el a fészket. Valószínűleg hímről van szó, mert eddig minden esetben a hím foglalt először fészket – tette hozzá. A gemenci erdőben a kamerás megfigyelést 2013-ban kezdték el, 2018-ig ugyanaz a gólyapár, Tóbiás és Sára foglalta el a fészket, majd 2019-ben új hím és tojó érkezett. Csontos Péter arról is beszámolt, hogy az eltelt hét évben harminckét tojást raktak a tojók, amelyekből 14 fióka kelt ki. A fiókák főleg a hideg, esős tavaszi, kora nyári időszakokban pusztultak el, tavaly például június közepére a négy közül egy sem maradt életben, de előfordult az is, hogy a hím pusztított el egy fiókát. A Gemenc Zrt. közleményében azt írta, hogy az eddigi megfigyelések szerint a fekete gólyák elsőként megjelenő egyedei gyakran több, még el nem foglalt fészket is megnéznek, keresik a legmegfelelőbb helyet a költésre és az utódok felnevelésére. A remények szerint a most érkezett gólya megfelelőnek találja a fészket, a megfigyelők így részesei lehetnek egy újabb költési időszaknak.
A webkamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem az erdőgazdaság és az együttműködő partnerek természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít. A múlt évben több mint egymillió alkalommal nézték meg az érdeklődők a Gemenc Zrt. honlapján a fészekkamera felvételeit – írta az erdőgazdaság. Hozzátették: a webkamera felvételeit figyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének vagy sikertelenségének; ezek az események hozzátartoznak a természet rendjéhez, amelybe nem célja beavatkozni a Gemenc Zrt.-nek. Magyarországon a jelenlegi ismeretek szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük körülbelül 40 pár a Gemencen. Az itteni populáció a világ legnagyobb egyedsűrűségű feketególya-állománya. A fekete gólyák fészküket a háborítatlan, természetes vagy természetszerű erdőrészekbe építik a legidősebb, legnagyobb fákra, amelyeken közel vízszintes a fészek elhelyezésére alkalmas felület. A leggyakrabban előforduló fészektartó fa a 80-100 évesnél idősebb kocsányos tölgy. A Gemencen az elmúlt évtizedekben nem változott a fészkelő párok száma, ami azt jelzi, hogy az élőhely megfelel a faj igényeinek. A zrt. arról is beszámolt, hogy az általa kezelt területeken – a felelős erdőgazdálkodás eredményeként – az elmúlt 25 évben meghatszorozódott az öreg erdők száma a 100 évesnél idősebb erdőállományok területén. A 90-100 év közötti korosztály területe háromszorosára nőtt, a 80-90 éves korosztály területe pedig másfélszeresére. A költési időszakban az erdőgazdaság a foglalt fészkek köré vont védőzónákkal, az erdészeti munkák időszakos átszervezésével, a túraútvonalak áthelyezésével segíti a madarak nyugalmának megőrzését.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.