Megjósolták, hogy 2095-ig hol lesz vízhiány

A vízkitermelésben és -értékesítésben érdekelt multik minden korábbinál részletesebb víztérképeket dolgoztak ki, hogy minél hatékonyabban tudják megkaparintani a létszükségletnek számító természeti erőforrást – arra az esetre, ha erősödnek a vízhiányokból eredő konfliktusok.

Az Aqueduct Alliance keretében szövetkező cégek hidrológiai és geológiai adatokat gyűjtenek össze, amelyek segítségével pontosan meg tudják állapítani, hol érdemes terjeszkedni, melyik országba érdemes bevonulni. A szövetség a Coca-Cola korábban titkos adataiból indult ki, nyilvánossá téve azokat. Az adatbank célja, hogy segítsen más vállalatoknak is hatékonyabban és felelősségteljesebben használni a folyékony természeti kincset, és egyúttal világossá tenni számukra a kockázati tényezőket is – írja a klimablog.hu.

Húsz folyót térképeztek fel, s ezzel csökkenthető a vízhiányok kibontakozásának kockázata is. Tizennégy különféle indikátorral 2095-ig is meg tudják jósolni a kiszáradásokat, apadásokat!

A kezdeményezés azonban sok kritikusra is lelt, mondván az adatbank lehetővé teszi a multiknak, hogy még jobban profitáljanak a vizekből, miközben a helyi lakosok igényei háttérbe szorulnak. A Coca-Cola jelenléte például az indiai Keralában támadások össztüzébe került: a helyiek azzal vádolták a céget, hogy kiszipolyozza a talajvizet. A vállalat végül bezárta telepét.

Közben a NASA egykori mérnöke, John Feighery – kinek nevéhez egy űrállomás fürdőszobájának kidolgozása fűződik – nemrég androidos mobilalkalmazást fejlesztett (mWater néven), mely ugyancsak egybegyűjti és interaktív térképen ábrázolja a talajvíztesztek és ihatóságuk adatait.

Talajvízlábnyom: a kimerülés jelei
A Föld folyékony (vagyis nem befagyott) édesvíz-készleteinek 99 százaléka a földfelszín alatt található. A talajvíz-lábnyom azt jelenti, mekkora földterület töltekezik egy adott föld alatti víztározóból. Ez az érték három és félszer akkora, mint a tározók maguk. Vagyis kevesebb víz jut a talajnak, mint kellene – főleg, hogy a lakosság is ezeket használja el. A világ legfőbb földalatti víztározóinak 80 százalékát fenntarthatatlan módon használjuk. Ázsiában 1,7 milliárd ember él olyan területeken, ahol a föld alatti vízkészletek kimerülőben vannak, és képtelenek természetes ritmusuk szerint regenerálni magukat. Észak-Amerika egyes területei sem kivételek e tendencia alól: főként Nyugat-Mexikó és a Kaliforniában található Central Valley. De súlyos vízhiányokkal kell számolnia Szaúd-Arábiának, Iránnak, Észak-Indiának és Észak-Kínának is.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.