Megint mutattak egy kicsit a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiából

Az ÉMI már elkészült vele, de nem nyilvános, most az NFM-re várunk.

Az ÉMI Nonprofit Kft. január végén átadta az Épületenergetikai Stratégiát az NFM-nek, és most az NFM feladata, hogy döntsön annak sorsáról, mondta Matuz Géza, az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgató-helyettese egy mai konferencián.  Az eredetileg 2013 júniusára ígért és már kétszer bemutatott Stratégia fogja meghatározni a nagyszabású lakossági energiahatékonysági felújítások állami támogatási rendszerét. A Stratégia továbbra sem elérhető, helyette táblázatok képeit láthattuk.

A Magyar Passzívház Szövetség február 19-ei konferenciáján bemutatták – 2013 szeptember 25. és 2013 november 6. után immár harmadszorra – az ÉMI Nonprofit Kft. által az NFM megbízásából készített Nemzeti Épületenergetikai Stratégiát.  Azaz láthattunk belőle egy-két érdekes táblázatot, de a Stratégia egésze továbbra sem elérhető a nyilvánosság számára.

A Stratégia azért fontos, mert az NFM egy éve ígéri, hogy ez az anyag határozza majd meg a Kormány elképzeléseit a lakossági energiahatékonysági beruházásokkal és azok állami támogatásával kapcsolatban.  Némethné fejlesztési miniszter legutóbb a Panel III. program 2013 decemberi bejelentésekor utalt erre.  A 2014-2020-as EUs források elosztását szabályozó, jelenleg tervezés alatt álló Operatív Program-tervezetek is a Stratégia (nyilvánosság számára egyelőre ismeretlen) célkitűzéseit szándékozzák elérni.

A közönség kérdéseire Matuz Géza, az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgató-helyettese válaszolt.  Elmondta, hogy azért késett a Stratégia elkészítése, mert az NFM felkérésére az elemzéseket frissíteni kellett a 2011-es népszámlálás adataival. A Stratégiát 2014 január végén átadták az NFM-nek.  Tudomása szerint az anyag jelenleg tárcaközi egyeztetésen van, és ezek után kerülhet sor a társadalmasításra, illetve az anyag nyilvánosságra hozására, ha az NFM úgy látja jónak.

„Milliónyi magyar háztartás évek óta hiába vár állami segítségre ahhoz, hogy belefogjon lakása felújításába, és csökkenthesse a rezsijét.” mondta Bart István, a Magyar Energiahatékonysági Intézet Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. „Méltatlan dolog ezt a tömeget további üres ígéretekkel bolondítani.  Mind a felújítani vágyók, mind az építőiparban most munka nélkül állók számára kulcsfontosságú, hogy a Stratégia társadalmi egyeztetése mihamarabb megkezdődjön, és végre elkezdődhessenek a felújítások.”

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.