Megépül a világ legnagyobb szélerőműve

A világ legnagyobb tengeri szélerőműparkját építik meg Nagy-Britanniában. A vállalkozás miatt 1,5 milliárd fonttal bővül a brit gazdaság.

Négyszáz szélturbinát helyeznek el az észak-angliai Humberside grófság partjaitól mintegy 130 kilométerre az Északi-tengeren. A szélkerekek együttes teljesítménye 2,4 gigawatt lesz – jelentette be a brit energia- és klímaügyi miniszter, Edward Davey.

A Dogger Bank Creyke Beck szélerőműpark építése 2019-ben kezdődik és három év alatt fejeződik be. A park évente 8 terawattóra áramot termelhet. Ezzel körülbelül 1,8-2 millió brit háztartást lehet ellátni, a miniszter szavai szerint „méghozzá igen elfogadható áron”.

A megépülés után ez lesz Nagy-Britannia második legnagyobb teljesítményű energetikai létesítménye az Észak-Yorkshire grófságban található Drax szénerőmű után, amely az ország áramszükségletének 7 százalékát fedezi. A Creyke Beck teljesítménye egyébként ugyanakkora, mint a fifei Longannet szénerőműé.

Rögzített szélkerekek

A szélturbinákat nagyjából egy ötszáz négyzetkilométeres tengerrészen helyezik el. A beruházásért felelős Forewind nevű konzorciumnak a német energiacég, a RWE, a norvég állami olajcég, a Statoil, valamint a SSE és a Statkraft a tagja.

-

A négyszáz szélturbina a tengeraljzaton áll majd, akárcsak a két magasfeszültségű egyenáram-váltóáram konverter. A konzorcium ezen felül építési engedélyt kapott arra, hogy tenger alatti kábeleket fektessen le a park és a part között, és a parti infrastruktúra kiépítésére is.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.