Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Állatvédelem / Megdöbbentő: Mintegy hárommilliárd észak-amerikai madár tűnt el 1970 óta

Megdöbbentő: Mintegy hárommilliárd észak-amerikai madár tűnt el 1970 óta

Az észak-amerikai kontinensről mintegy hárommilliárd madár tűnt el 1970 óta, a teljes állomány mintegy 30 százaléka, az olyan mindennapos madaraknak, mint a veréb és a feketerigó is csökken a populációja – írták amerikai és kanadai kutatók a Science című tudományos folyóirat honlapján közzétett tanulmányukban.

“Megdöbbentő” – közölte Ken Rosenberg, a tanulmány vezető szerzője, a Cornell Egyetem tudósa. Az állomány ilyen méretű csökkenése növeli a félelmet, hogy számos közismert faj ugyanarra a sorsra jut, mint vándorgalamb, amelynek populációja egykoron olyan népes volt, hogy kihalására az 1900-as évek elején még gondolni sem lehetett. Az észak-amerikai madarakról készült átfogó felmérés eredményeit ismertető tanulmány kiemeli, hogy megbomlott a térség ökoszisztémája az állatok élőhelyének elvesztése és más tényezők miatt. A tanulmány készítői emlékeztettek arra, hogy a madarak a környezet egészségének jelzői, a populációcsökkenés azt mutatja, hogy az Egyesült Államokban és Kanadában a természetre súlyos hatást gyakorol az emberi tevékenység. A mintegy hárommilliárd eltűnt madár 90 százaléka 12 madárcsaládhoz tartozik, köztük van a veréb, az énekes madarak, a pintyőkék és a fecskék, amelyek nap mint nap körülvesznek minket, és fontos szerepet játszanak a táplálkozási láncban és az ökoszisztéma működésében, a magvak elszórásától kezdve a rovarkártevők féken tartásáig.

Különösen nagy számban tűntek el a puszták, prérik madarai, populációjuk 53 százalékkal – több mint 720 millió madár – csökkent 1970 óta. A tengerpart menti madarak populációjuk egyharmadát vesztették el. A vándormadarak száma a tavaszi migráció idején 14 százalékkal csökkent az elmúlt évtizedben – derült ki a tanulmányból.

Ajánlott tartalom

Otthonról is megmenthető a világ? – a dm kampányában mindenki megteheti saját környezettudatos vállalását!

Mit tehetünk, ha a fenntarthatóságot szeretnénk beépíteni a mindennapok gyakorlatába?