Matt Damon, a WC-aktivista

A 44 éves filmsztárt ezúttal nem színészi alakításáért, hanem a Water.org non-profit szervezet alapítójaként végzett munkájáért ismerték el. A davosi Világgazdasági Fórumon Crystal díjat vett át a rendezvény szervezőitől.

A Damon által alapított NGO (kb. civil szervezet) mottója a következő: “A biztonságos ivóvíz és a WC méltósága mindenkinek”. A Water.org hitelt nyújt szegény családoknak a wc-k megvásárlására és beszerelésére, illetve a házuk, esetleg kunyhójuk bekötésére a vízvezeték hálózatba. A Water.org eddig 5 millió embernek segített “folyóügyei” megoldásában. A McKinsey elemzői szerint számuk 2020-ra elérheti a 100 milliót.

A színész köszönőbeszédében azzal viccelődött, hogy a Water.org társalapítója, Gary White már akkor e szakterületen dolgozott, amikor ő még a “Humpty Dumpty”-t (angol mondóka) játszadozott az általános iskolában. “Bárcsak kitaláltam volna ezt a poént”. De valójában ez az igazság. Majd arra buzdította a Davosban összegyűlt hatalmasságokat, hogy mozgósítsák erőforrásaikat a 100 millió rászoruló megsegítése érdekében.

A Crystal díjakat minden évben olyan művészeknek ítélik oda Davosban, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a világ élhetőbb legyen.

A konferencia idei felszólalói között volt egy másik hollywoodi híresség, Goldie Hawn is, aki a meditáció népszerűségéről beszélt. Davosba úgy látszik betört a New Age szellemiség: reggelenként gyorstalpaló meditációs kurzus várta a résztvevőket.

A legdrágább kincsünket pazaroljuk

Az értékes természeti erőforrást pazarlóan használják a fejlett országok, miközben egyes régiókban már a vízkészletekért folytatott fegyveres harc veszélye is fennáll. Irina Bokova, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) főigazgatója szerint aggasztó a helyzet a világon, majdnem egymilliárd embernek nincs tiszta ivóvize, másfél milliárd embernek nincs hozzáférése az alapvető egészségügyi ellátáshoz.

forrás: piacesprofit.hu

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.