Már tesztelik az elektromos BMW i4-et

Először került lesifotósok kamerája elé az iVision Dynamics koncepció által előrevetített BMW i4-es tisztán elektromos személyautó, mely az eddigi információk szerint leghamarabb csak 2021-ben jelenhet majd meg.

Az i-széria következő tagját egy trailerre pakolva sikerült lefényképezni, erőteljesen álcázva, Electric Test Vehicle felirattal a hátsóján, ami arra utal, hogy a mérnökök már aktívan próbálgatják, hogyan szuperál az autó hajtáslánca a gyakorlatban. Az i4-es modellről ez idáig annyi derült ki, hogy a különböző meghajtású járművek alá univerzálisan szerelhető CLAR padlólemezre épül, és a müncheni gyár felkészítése a termelésre már meg is kezdődött, ám a BMW elmondása szerint nem egyszerű feladat a gyártás leállítása nélkül beintegrálni a folyamatba egy tisztán villanyos autót, írta a villanyautosok.hu.

A hagyományos modellekkel együtt való gyártás azt is eredményezi, hogy az i4 nem fogja örökölni az i3-as és i8-as kirívó, feltűnően „elektromos” stílusát, helyette egy sokkal hétköznapibb dizájnra számíthatunk. Ami a specifikációkat illeti, pontos adatokat az autó hivatalos bemutatójára remélhetünk, amire nagy valószínűséggel a szeptemberi Frankfurti Autószalonon kerül sor, de az ötödik generációs hajtáslánc állítólag 500-700 kilométeres hatótávot is adhat a BMW-nek a WLTP szerint.

kép forrása: InsideEVs

Ajánlott tartalom

A Scania újabb megoldásokkal bővíti elektromos tehergépkocsi kínálatát

Két új elektromos meghajtás és 6×4-es bogie kialakítás az extra vontatóerő érdekében.