Már közel húsz kilométert tett meg az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) Opportunity nevű marsjárója, amelyet eredetileg 90 napos küldetésre terveztek, ennek ellenére már több mint 6 éve végez "földtani" vizsgálatokat a vörös bolygón.

Már közel húsz kilométert tett meg a NASA marsjárója

Már közel húsz kilométert tett meg az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) Opportunity nevű marsjárója, amelyet eredetileg 90 napos küldetésre terveztek, ennek ellenére már több mint 6 éve végez “földtani” vizsgálatokat a vörös bolygón.

A NASA közlése szerint a jármű ezen a héten lépte át a 12 mérföldes (19,3 kilométeres) határt, útban az Endeavour-kráter felé, amelynek eléréséhez további 11,6 kilométert kell megtennie. A marsjáró már 2008 augusztusa óta útban van a kráter felé.
Az Opportunity és társa, a Spirit 2004 januárjában szállt le a Mars felszínére, egymástól 10 500 kilométeres távolságban. Mindkettő célja a bolygó geológiai vizsgálata volt.
A két marsjárót hivatalosan 90 napos élettartamra tervezték, mivel a kutatók eredeti feltételezése szerint a napelemtáblákra ülepedő por miatt ezután már nem juthattak volna több energiához. Kiderült azonban, hogy a Mars légköri aktivitása folyamatosan megtisztítja a napelemtáblákat.

A Spirit 2009 májusban lazább szerkezetű talajra ért, amelybe kerekei a tengelyig belesüppedtek, és a jármű mozgásképtelenné vált. Több hónapnyi sikertelen próbálkozás után 2010. január 26-án jelentették be, hogy a marsjáró véglegesen beragadt. Ezzel ugyanakkor nem ért véget a pályafutása, hiszen további tudományos mérések elvégzésére még van lehetősége.
A Spirit energiája egyre fogy az ottani tél közeledtével, így várhatóan rövidesen hibernációs üzemmódra vált.

Ajánlott tartalom

150 ezer forintos napelemes rendszerek kezdtek el terjedni

Az erkélyre szerelhető napelemek már 150 ezer forinttól elérhetők a piacon.