Már két szélturbina torony is elég egy kisvárosnyi áramhoz

Püspökladány, Abony, Mór vagy Kiskőrös teljes éves áramszükségletét biztosítani tudja az a két, heteken belül üzembe is álló óriási szélturbina, amit először telepítenek szárazföldre. Nem, nem nálunk, Németországban. Ott fúj a szél.

Heteken belül bekapcsolják az első szárazföldi giga-szélturbinákat Németországban. 14 ezer lakás áramigényét tudják majd fedezni vele.

A színhely: az északnyugati Wehlens falu Wilhelmshaven közelében, ahol nemrég két SWT-6.0-154 típusú offshore szélturbinát installáltak. A percenként 5-11 fordulattal is 6 megawatt névleges teljesítményre képes rendszert oda érdemes telepíteni, ahol hasonló szélviszonyok találhatók a szárazföldön (onshore), mint a tengeri (offshore) szélfarmok esetében.

A két új szélturbina rotor-átmérője 154 m, és direkt meghajtású generátorokkal felszereltek. A projekt olyannyira a végéhez közeledik, hogy a berendezéseket néhány héten belül rá is kötik az elektromos hálózatra. A bekapcsolás után mintegy 14 ezer német háztartás átlagos fogyasztásának megfelelő tiszta energiát fog termelni. A Siemens – szokás szerint – nem csak az építésben, de az üzemeltetésben és a karbantartásban is részt vesz. 15 évre szóló szerviz-szerződést is aláírt.

forrás: hvg.hu

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.