Már hatvan év múlva visszatér a krétakori éghajlat

Egy bécsi geológus szerint amennyiben a jelenlegi trend folytatódik, az éghajlat a 120-90 millió évvel ezelőtti, középső krétakorban uralkodóhoz lesz hasonló. Az akkori üvegházhatás szélsőséges eseményekhez, a tengeri élet tömeges pusztulásához vezetett.

A témával kapcsolatos cikkgyűjtemény a Sedimentary Geology című szaklapban jelent meg. Az említett időszakban oxigénmentes, kénhidrogénes halálzónák uralták a tengerek nagy részét – szemléltette az akkori helyzetet Michael Wagreich, a Bécsi Egyetem Geodinamikai és Üledéktani Tanszékének munkatársa a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása szerint. A geológusok erre üledékek vizsgálatából következtettek. A feketepala lerakódások például oxigénmentes, míg a vörösek oxigéndús időszakra utalnak. A krétakort magas, az iparosodás előtti szint kétszeresének-nyolcszorosának megfelelő széndioxidszint jellemezte, ami elsősorban a fokozott vulkáni aktivitásra vezethető vissza. Emiatt világszerte algavirágzások alakultak ki, kénhidrogén szabadult fel, aminek következtében nem jutott több oxigén a tengerfenékre. A tengeri élőlények elpusztultak, a tengerfenéken oxigénmentes, rothadó iszap maradt csupán.

A szintén a krétakorban keletkező vörös üledék ugyanakkor oxigéndús körülményekre utal. A vörös szín oxidált vas jelenlétét jelzi. A feketepala és a vörös üledék együttesen a krétakor szélsőséges éghajlatváltozásairól árulkodnak. Az óceánok normális állapota csupán a szélsőségeket követő több tízezer-százezer év múlva állt helyre.
Az egyre pontosabb izotópos-geokémiai és ciklostratigráfiai vizsgálati módszerekkel már húszezer éves felbontást is el lehet érni az üledékek vizsgálatánál – magyarázta Wagreich. Így egyre inkább össze lehet hasonlítani a mai, hosszú távú trendeket a régmúltbeliekkel.

Egy másik, ugyancsak a Sedimentary Geology-ban megjelent cikk szerint a légkör ember által megnövelt szén-dioxidszintje mintegy 2070-re éri el a krétakorra jellemző értéket. Ezért az akkori körülmények újbóli kialakulása igencsak valószínű, főleg, ha a felmelegedés következtében elolvadnak a sarki jégsapkák. Szabályozás nélkül az iparosodás előtti széndioxidszint nyolcszorosa 2330-ra alakul ki.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.