Már ajtaja és teteje sincs a BMW i8-nak

Óriáskijelzős, önvezető roadstert csináltak a hibrid sportautóból.

Még 2012-ben mutatta meg először a BMW az akkor még tanulmánynak számító i8 nyitott változatát, a Spydert. Most a CES-en újra elővették a konstrukciót, de már nem a tető, vagy az ajtók hiányán, hanem az autóban lévő technológián van a hangsúly. A hiányzó részeket leszámítva formailag nem is nagyon van eltérés a széria i8 kupéhoz képest, bár az a forma már önmagában is a jövőt idézi. A beltérben viszont teljesen új koncepciójú műszerfalat helyeztek el, amely három kijelzőből áll.

Ebből az egyik a szélvédőre vetíti a legfontosabb információkat, mint például a sebesség, vagy a navigációs rendszer utasításai, de például az út nyomvonalát is meg tudja jeleníteni, így a nem belátható kanyarokra is időben fel tud készülni a vezető. A második képernyő a klasszikus műszerfalat helyettesíti a kormány mögött, ezen többek között az autón elhelyezett kamerák képeit is lehet nézni, mivel az ajtókkal együtt a visszapillantó tükrök is eltűntek az i8-ról.

A harmadik, a középkonzoltól egészen a jobb oldali ajtónyílásig húzódó óriási, 21 hüvelykes panoráma képernyő a legkülönlegesebb. Ez utóbbi kettő Ultra HD felbontással és autosztereoszkopikus megoldással működik, azaz tulajdonképpen 3D hatást kelt, de nem kell hozzájuk semmilyen kiegészítő, például szemüveg.

A különleges i8 koncepció már önvezető képességgel is bír, melynek működését a kormány kék színű világítása is jelzi. Ha esetleg elhagyná a kocsi a kijelölt sávot, akkor a fény pirosra vált, ezzel figyelmeztetve a vezetőt, hogy avatkozzon közbe.

-

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.