Magyar-portugál együttműködés a fenntartható hulladékgazdálkodásért

Három évre szóló keretmegállapodást írt alá az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) és a portugál LIPOR hulladékkezelő szervezet; a közös munka keretében szakértői csereprogram indul, és információcsere kezdődik egyebek mellett az elkülönített hulladékgyűjtési rendszerek kivitelezéséről, valamint a lakosság környezettudatosságát növelő programokról.

Az ÖHÜ keddi, az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a LIPOR alapvetően hulladékgazdálkodással foglalkozó önkormányzati társulás, amelyet Porto régió nyolc önkormányzata hozott létre 1982-ben az integrált hulladékgazdálkodás bevezetése érdekében.

A cég éves szinten egymillió lakos mintegy 500 ezer tonna települési szilárd hulladékát kezeli. Ez Portugália népességének 10 százalékát, és az országban évente keletkező települési szilárd hulladék 12 százalékát jelenti.

A társaság tevékenységének eredményességét mutatja, hogy míg a települési szilárd hulladéknak Európában 37 százaléka, Portugáliában pedig 59 százaléka lerakóba kerül, addig a cég működési területén ez mindössze 0,2 százalék, a többi hulladékot újrahasznosítják – közölte az ÖHÜ.

A megállapodás alapján a szakértői csereprogram mellett az elkülönített hulladékgyűjtési rendszerek kivitelezése, válogatóművek és válogatási műveletek, illetve kommunikációs kampányok és a környezettudatos gondolkodást a két ország lakossága körében erősítő, népszerűsítő programok kapcsán is várható továbblépés.

Folyamatos, rendszeres kapcsolattartás, információcsere indul a két szervezet munkatársai között a biohulladék és a szerves anyagok hasznosítása terén, illetve a hulladékok energetikai célú hasznosításával kapcsolatosan. Tapasztalatot cserélnek a hulladékhierarchiát figyelembe vevő árképzés, a kiterjesztett gyártói felelősségvállalás rendszere, valamint a közszolgáltatók minősítési eljárása témakörében is – áll a közleményben.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.