Magyar Hőszivattyú Szövetség – szakmai napja

Nagy érdeklődés kísérte a Magyar Hőszivattyú Szövetség (MAHŐSZ) idei első szakmai napját, amely 2010.02.01-én került megrendezésre a LORBERTERV Vízföldtani Tervező Kft-vel társszervezésben, illetve a Magyar Geotermális Egyesület, a Magyar Geofizikusok Egyesülete, és a Vízkútfúrók Országos Egyesületének közös munkája nyomán.

Az előzetes 78 fős jelentkezést meghaladva több mint 100 fő vett részt a MTESZ-ben rendezett szakmai napon. A földhőszondák tervezői számos méretezéssel kapcsolatos előadást hallgathattak meg, jelen volt a Budapesti Bányakapitányság képviselője is, aki az előadásában a hatósági szempontokat részletezte az engedélyekkel kapcsolatban.

A hőszivattyús rendszerek szondatesztjeiről és a földhő hidrogeológiai modellezéséről is érdekes előadások voltak hallhatóak.

Megállapítást nyert, hogy csak az építész, épületgépész és földhő primer tervező szakemberek együttes munkája alapján várható jó hatásfokú hőszivattyús rendszer. Az előadások anyagát a MAHŐSZ honlapján közzé tesszük. A rendezvény sikere nyomán az ősszel a MAHŐSZ és a Magyar Vízkútfúrók Egyesületének közös szervezésében megrendezésre kerül a “Vízkutas hőszivattyús rendszerek tervezése és művezetése” című szakmai nap, amelynek időpontjáról később adunk tájékoztatást.

Ádám Béla
MAHŐSZ elnök

A szakmai napon elhangzott előadások anyaga letölthető a MAHŐSZ honlapjáról.

Ajánlott tartalom

Az egész országot hőszivattyúra kapcsolják – mutatjuk hogyan!

A holland kormány 2026-tól tenné kötelezővé a hőszivattyúk használatát.