Magyar egyetemisták sikere a passzívháztervezési versenyen

Jól szerepelt a magyar műegyetemisták csapata a madridi Solar Decathlon Europe versenyen, amelyen a feladat olyan energiahatékony, könnyűszerkezetes épületek, passzívházak megtervezése volt, amelyek kizárólag napenergiát használnak fel.

A magyar csapat főtámogatója, a Siemens Zrt., valamint a támogató OSRAM Magyarország közölte: a budapesti egyetemisták által tervezett ODOO-ház három kategóriában is kiemelkedően teljesített és dobogós helyezést ért el, az összesített rangsorban a hatodik helyen végzett, az internetes közönségszavazáson pedig a negyedik legnépszerűbb lett. Az összesített versenyben a francia Rhones-Alpes csapat végzett az élen Canopea nevű házával. Az ODOO projekt előkészítésén közel hatvan diák dolgozott majdnem két évig, a verseny helyszínén pedig 12 nap alatt építették fel a házat. Az ODOO egy 45 négyzetméteres, két személyre tervezett családi ház, amely az épületen kívül egy teraszt és az azt lezáró falat foglalja magába. A tetőn és a falon összesen 60 négyzetméternyi napelem termeli a villamos energiát, ezek óránként 9 kilowattot képesek előállítani. A falakat és a tetőt 24 centiméter vastag cellulóz – újságpapír – hőszigeteléssel látták el. A padlóban és a mennyezetben csőkígyó, illetve légcsatornák biztosítják a hűtést és a fűtést, amelyet levegő-víz hőszivattyú táplál. A nappali többlet energia a hálózatba kerül, az éjszakai áramot onnan vételezi a ház.

Az épület 100 millió forintba került, de a teljes projekt költsége – beleértve a madridi kiszállítást is – 200 millió forint. Ennek negyedét adta a főszponzor Siemens Zrt., és ennyivel járult hozzá az állam is. A költség másik felét több mint hetven kisebb szponzor biztosította anyagban, eszközben és készpénzben. A magyar egyetemisták a következő napokban ismét elemeire bontják az ODOO-házat, október végén pedig a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem területén építik fel, hogy különleges megoldásait a diákok és a közönség is megismerhessék.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.