A csarodai Bereg Led Kft. 2,2 millió euró (683 millió forint) értékben szállíthat utcai világításra szolgáló napelemes lámpatesteket Szudánba - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőosztálya.

Magyar cég szállíthat napelemes utcalámpákat Szudánba

A csarodai Bereg Led Kft. 2,2 millió euró (683 millió forint) értékben szállíthat utcai világításra szolgáló napelemes lámpatesteket Szudánba – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőosztálya.

A tárca tájékoztatása szerint az üzletkötés a Kartúmban egy éve működő Szudáni-Magyar Kereskedőház, valamint a kairói magyar nagykövetség támogatásával és együttműködésével valósult meg, és így a magyar kormány déli nyitási politikájának újabb sikereként értékelhető. Az egyedi magyar technológiával készülő, szabadalommal védett termékek Szudán Észak-Darfúr tartományának székhelyén, el-Fásirban világítanak majd meg mintegy 20 kilométernyi utcaszakaszt – írták, hozzátéve, hogy a lámpatestek telepítését várhatóan a nyár elejére fejezik be. A KKM megjegyezte továbbá, hogy a Bereg Led Kft.-nek jó esélyei vannak arra, hogy a mostani projekt megvalósítása után további szerződéseket kössön közterek megvilágítására Szudán más részein is.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.