Ma rendezik meg az utolsó Critical Mass kerékpáros felvonulást

Ma délután rendezik meg az utolsó Critical Mass kerékpáros felvonulást: a menet a XIII. kerületi Szent István park alatti alsó rakpartról indul 15 óra 55 perckor és 16 kilométer megtétele után a Városligetben bringaemeléssel zárul a demonstráció.

A felvonulás előtt kerékpáros napra várja az érdeklődőket a Magyar Kerékpárosklub, 14 óra 45 perckor a Carl Lutz rakparton tömegfotózás lesz a Greenpeace szervezésében, a felvonulás után a Deák téri Akváriumban bringás divatbemutatót tartanak a Cyclechic mozgalom rendezésében. Mivel egyre többen választják a kerékpáros közlekedést a fővárosban, a mozgalom elérte célját, így most már a független szakmai érdekképviselet megerősítésére van szükség – indokolták a szervezők korábban az MTI-nek, miért ez az utolsó felvonulás. Az utolsó Critical Mass központi üzenete ezért az összefogás és a szerveződés szükségessége, a Kerékpárosklub megerősítése és munkájának kiterjesztése kerületi közösségekre, helyi célokra.

A Critical Mass megmozdulást 2004 óta évente kétszer – áprilisban, a Föld napján és szeptember 22-én, az európai autómentes napon – rendezték meg azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a kerékpározást és nyomást gyakoroljanak a döntéshozókra a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése érdekében. Az eddigi 15 akción több százezer bringás vett részt.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.