A Toyota Motor Corporation elkészült a harmadik generációs plug-in hibrid Priuszával, melyben, a gyártó történetében először, a jellegzetes NiMH helyett lítium-ion akkumulátort szereltek. Az év második felében megkezdik a modellek lízingprogramját világszerte.

Lítium-ion akkumulátoros Prius

A Toyota Motor Corporation elkészült a harmadik generációs plug-in hibrid Priuszával, melyben, a gyártó történetében először, a jellegzetes NiMH helyett lítium-ion akkumulátort szereltek. Az év második felében megkezdik a modellek lízingprogramját világszerte.

Összesen 500 Priust adnak bérbe a kijelölt felhasználóknak. Először Japánban 200-at, majd az Egyesült Államokban és Franciaországban 150-150 darabot. A Toyota továbbá fontolgatja az Egyesült Királyságban, Németországban és Hollandiában történő bevezető ismertetést is. A lízingautók a minisztériumok, az önkormányzatok és a vállalatok flottáit gazdagítják majd.

A japán bérleti programról a vállalat elmondta:
„Az energiaforrások diverzifikációjára a hibridek a legmegfelelőbb megoldások, jelenleg ez a technológia alkalmas a környezetkímélő vezetésre és a széles körű elterjedésre egyaránt.
A Toyota, mint a legalkalmasabb környezetvédő megoldást, a hibridtechnológiát folyamatosan fejleszti és alkalmazza, nemcsak a plug-in hibrid járművek, hanem az elektromos járműveknél és az üzemanyagcellás hibrideknél is. Továbbra is a fenntartható mobilitást támogatva, ezen következő generációs járművek elterjedésén és forgalomba helyezésén dolgozik, mivel ez a technológia biztosítja a kőolaj-fogyasztás csökkentésére, a szén-dioxid-kibocsátás minimalizálására és a diverzifikációra vonatkozó kérdésekre a megoldást”.
A Japán lízing a helyi önkormányzatokkal, a Gazdasági Minisztériummal és a Kereskedelmi és Iparkamara programjával működik együtt, melynek célja elterjeszteni az elektromos és plug-in hibrid járművek széleskörű használatát. A technológiák ismertetése és támogatása mellett további cél a töltőállomás-infrastruktúra gyorsabb kifejlesztése, a társadalmi tudatosság megteremtése és a későbbi felhasználók felkészítése a kormány, a helyi önkormányzatok, a regionális vállalkozások és az autógyártók segítségével.
A résztvevő önkormányzatok akcióterveit a nyár végéig várják, és ezek alapján kerül sor a teljes programterv kidolgozására, várhatóan ez év végéig.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.

Nincs hozzászólás

  1. Ez nem semmi! Toyotát fogok venni.

  2. A hybrid technológiák átmenetek a fosszilis -elektromos között.

    (az elektr. is csak akkor foszilis free,ha víz,szél v nap adja az energiát)

    A Toyota kétség kívül élen jár e tekintetben,de még van mit fejlődni!
    A benzin motor optimálisabban működik, ha a generátort hajtja,mint az autót. pld 1 aut váltót kivált6unk vele?!(opel ampera)

    A fenti cikk után felmerülő gondolatok:

    -A toyota prius II. nél az akku pakung 1,5M Ft volt amit 160.000Km nél cserélni kellett(és ez még nem a kitudja mennyibe kerülő Li-ion akku volt)/csak bíz6unk h idővel lemegy az ára a Li-ion nak is/

    -a tisztán elektromos változatban mi adja majd a fűtést?
    (pld a Toyota IQ elektric modell 2011 től már kap6ó.Ahogy írták:
    80km 1 töltéssel megtehető de padló gázon,és télen full fűtéssel? v idealizált körülmények között?)

    tehát mivel fűtünk majd? diesel,benzin v gáz kályha? netán terheljük a Li-ion akkukat,és pont télen,mikor gyengélkednek mint minden akku?

    Tudom a helyzet 1xű:

    tegyünk be a lábakhoz fűtött téglákat.

  3. Kedves Byd látom otthon vagy a témában, Szerinted akkor most milyen kocsit érdemes venni, ami a leghatékonyabb és leggazdaságosabb?

  4. Kedves Savai!

    hobbym az autó,a rendszerváltás után faltam az autókat(nem vagyok auto kereskedő)pld mercedes 17 volt a nevemen,de “csak” 1 volt új ezekből.
    1985 től összesen 47 auto,a használt trabitól 500SEC ig voltak a nevemen! Erre nem vagyok büszke,s tudom a fele is sok lenne mai szemmel. Ezért autók tekintetében már óvatos és kissé mazoista is vok,hiszen 300Ft/l üa ár, és 9 l/ 100km átlagos fogyasztással,ami az összes autom nagy átlagai voltak mai áron számolva 1985-2008ig autózgatva évi legalább 50e km nél,amennyit mentem =(1.150.000km t vezettem minimum) (leginkább európában autózva)tehát “csak” üa ra 31.050.000Ft ot költöttem
    +szervíz
    +gumik
    +biztosítás
    +vizsga
    +AMORTIZÁCIÓ
    +adó(átírás,súly,teljesítmény)

    Az autókról,ahogy én látom:

    évtizedekkel ezelőtt kettéváltak a városi és utazó autók.(a divatos suv okról és egyéb trendikről nem is beszélve)Ezért 2 t tartunk mi is.
    Toyota Carina 2.0l benzin-gáz üzemű autót használok de csak INDOKOLT országúti autózáshoz, 4 fő és több száz km felett,ill utánfutózás céljából(még van néha egy kis munka amit az utánfutóval és a carinával el tudok végezni)rövidebb távra Daewoo ticot vettem,ami szintén gázos lett,így csak az üa ot számolva 750Ft!!! ból megyek 100km t kb 90-100as tempóval. 1-3 fővel ezzel utazunk,évi 40e Km t autópályán.Biztonság szempontból bőven elmarad a modern autóktól,de motorozom is és szerintem a tico a világ legbiztonságosabb mkp.-ja.
    (saját cikkem:népítélet.hu daewoo tico rovat dévó tökjó alcímen)

    India és kina rohamosan fejlődik.

    pld Kina
    10% körüli fejlődést produkált idáig évente(a válságig)lakosság 1,2Milliárd fő tehát megfelel Usa 50 % os fejlődésnek!(mintha az usa nak minden évben 50% al több üa kellene…)

    India:

    400.000Ft ból idáig új robogót vehetett bárki a világon de,autót nem.
    (pld Honda Innova 125 cc robogó 530.000Ft nálunk)

    Ebben az évben már kapható 2.500 USD ért A Tata nano,amire az erős kereslet miatt az első 100.000db ot ki kellett sorsolni.
    2-3 éven belül milliókat látnak majd el olcsó,de üa éhes kis autókkal,olyanokat akiknek sosem volt üa igényük,
    tehát erős üa kereslet várható.

    A számok egyszerű törvénye:

    robogó:2l benzin/100km kb 100 km t tesz meg 1 nap napi átlag:2l
    többet indiában nem képes a helyi viszonyok miatt menni

    Nano: 5l benzin/100km kb 200-300km t tesz meg 1 nap: átlag: 10-15 l
    (4 felnőtt is utazik 1 autóban,és a nagy családok összedobják az üa árát)

    A nagy családok felváltva is vezethetnek,és épp úgy ki akarják élvezni az autó előnyeit mint mindenki,aki először birtokolja azt pld nálunk 57 után.

    2012től tehát nem lesz szabadon vásárolható kőolaj a maihoz hasonló áron,és ami van,ill marad, azzal osztozni kell Indiával,és Kínával,mint zsír új felhasználók millióival.

    Talán nem is baj h többet termelni nem tudnak a kedves karterek,tudnillik,lassan megfulladunk a CO2 től!

    jelenleg a városokban, a levegőben levő oxigén tart:15%
    a magas hegyekben 22%.
    Földtörténetünk 1 korábbi szakaszában borostyány képződés közben abba, az akkori levegő beleszorult az akkar folyékony anyagba, ezt megvizsgálva most, az abban a beszorult parányi levegőben levegőben levő oxigén tartalom 38% volt!
    tartok tőle h inkább erre van szüksége az emberi szervezetnek,mint a 15 -16% ra.
    (még több autó,mégkevesebb oxigén)

    Kínában,indiában a legolcsóbb a munkaerő,tehát kínai v indiai elektromos autót szeretnék venni eztán.Ezek is kitünő munkát végeznek az autó gyártásban,és amíg a termékük ide kerül exra adóval is fél ár az EU és Usa autóihoz képest.
    Én személy szerint várom a kinai a BYD autógyár elérhető áru és olcsó,és otthon is tölthető HYBRID autójának 2009 szeptemberi USA megjelenését!(hozzánk később jön,de akkor már remélem járni fog hozzá szél erőmű is)

    Miért nincs jelenleg még normális áru-hatótávú elektromos autó a piacon?

    Akku fejlesztés több száz millió EUR ba került volna eddig,amit nem vállalt be 1 konszern sem(nem volt égető a helyzet)

    A GM már gyártana most is volt nevű autót,de akkut kell hozzá fejleszteni.

    Pld a nokia havonta kiad 1 dögös új telefont,az akkut bele mármint a fejlesztést lepasszolja kínának. A kinai B Y D cég gyártja minden 3.!mobiltelefon akkut a VILÁGON! Tehát a kezükben a technológia.
    Autót,amit mi annak nevezhetünk,persze még nem tudtak gyártani.

    Röviden:
    a “fejlett” világ: 2 év míg tömegesen akkut gyárthat,persze olyat amivel 200km /h val is mehetünk 2-300 km t,és 10 perc alatt 50-80% ra tölthetjük,és gondozás mentes,relatív olcsó,és kb 10 év az élettartama átlagos használat mellett.

    Kína/BYD: amerikai/európai törésteszten is példásan megfelelő karosszériát
    kell h gyártson,méghozzá nagy szériában,ebbe jöhet az akku pakungja.

    PS:A nyugati világ hanyatlik,olyan az autóik minősége is , tele beépített hibákkal.Kelet be akar törni a piacunkra,ezért olcsón minőséget gyárt.

    Nagy értékű autót,de még közepeset se (foszilisat) vennék/veszek mert h 2 éven belül lesz e el autó nem tudom,de ha igy fejlődik a távol kelet,üa biztos h nem lesz.
    kár lenne 1 szép új autóból megfizethető üa hijján
    csirke keltetőt csinálni.

    minden jog fenntartva

    Tisztelettel és a téma iránti őszinte lelkes amatőr rajongással:

    B Y D

  5. Elég logikus volt az eszmefuttatásod de hát a nagy autógyártók még mindig a 3.0 tdi és satöbbi autókat árulják. Akkor a földgáz üzemű opel amelyikről videót lehet látni az oldalon akkor az se olyan jó választás!
    Akkor szerinted még várni kellene addig meg egy 1.2-es kis benzinessel eljárogatni vagy gáz üzeművel.?

  6. -3.0 TDI egy USA polgárnak super economy,és modern.
    2008 ban használt,6-8 éves lakóautót akartam venni kanadában.
    használt autóknál a motor választék:V8- felfelé
    és csak benzines volt…(meg ikarus mérettől felfelé diesel)nem vettem.
    -földgázt ezek az aranyos cégek egyenlőre csak maguknak adnak tankolásra,és ha jobban megnézed,semmivel se olcsóbb mint az LPG.
    olaszo. közepétől már tankol6sz sűrrített földgázt,ott olcsóbban mint az LPG t.(LPG= folyékony gáz üa propán-bután keverék)
    -az 1,2 es akármi autó is, az jó,ha nem áll benne sok pénz.
    ha régi:olcsó az alkatrész,nincs beépített hiba,lopásbiztos.
    1.2 es Lada fehér színben volt az idegsebész szomszédunknak is pld,és soha sem panaszkodott,és BMWk,MBek, AUDIk akkor is voltak.
    1 híres pesti sebész a mai napig 125 ös MZ vel jár dolgozni,és télen?ja akkor 126P vel.
    angol nagykövet bp en:4 ütemű zöld trabival jár,természetesen D T s rendszámmal. Akkor te meg én mit akarhatunk?
    Lehet 3.0 TDI autónk,próbáltam is kicsit nagyobb dieselt 5 ös BMW ben, persze újat,hát nem ájultam el tőle,pedig ez most a legjobb,és takarékosabb diesel motor.
    hátrányok:
    -magas ár
    -fenntartási költs
    -amortizáció
    -beépített hiba hegyek

    beépített hibaplda: VW 2005 ös titkos belső tervezési- gyártási rendelkezés:az autónak meg kell hibásodniuk a garancia és a jótállás lejárta után,hogy a (ser gertner kunde) újat vegyen!
    km szerint:
    -polo 80e km
    -golf 120e km
    -passat 200e km után.v minek el kell mindig romolnia sorban.
    ezek javításai:mindig részegység csere
    A W123 as mercedes(gy.év:1976-85 ig) majdnem tönkre tette a gyárat,olyan jó volt,nagyon kevesen akarták azt újra cserélni,leestek az új autó eladások a MB nbelül abban a kat ban.vagy a legendás 126os!
    1 emlitésre méltó tipus van még :W124,átlagos futásteljesítmény dieselnél:780e km! ezek még mind a világ legjobb autói voltak,
    és jött a nagy “ócsítás”
    (pld: a W210 dupla kör lámpás)
    más plda:tegnap javíttattam a kenyérsütőnket és megtudtam:új ára kb 9e Ft volt(ezt még tudtam)
    amit előálítanak 273Ft!ért kínában (elgondolkodtató infó,ha a fele igaz akkor is)
    Szerinted mennyiért ad6nak ezek szerint 1 kinai autót ha akarnak?
    De ha akarod,(de akkor mit keresnél ezen a honlapon)fizesd meg a német munkaerőt…elég drága,nehéz eltartania a NYUGDÍJJASOKAT.most:53%! in deutschland
    Itt lakom az M3 autópálya 139km leág +2 km (www.csikospanzo.hu)
    a világ végén,mégis 3 holland szomszédom van
    Vegyünk földet,házat lakást azt
    ” a kici kinai nem tudni ocón cinálni kinaban”

    PLd:a toyota megbízható és a német konkurenciához képest buta autó volt(aki annyit vezetett mint én,szerintem 1 lesz a véleményünk)a 90 es években.
    szerették is a kedves fogyasztók.
    aztááán:Az sakkori toyota magyar mentőnk egyike IGAZOLHATÓAN 1 M km t futott.Nagy ünnepség, új motor japánbók ingyen
    vitték japánba ócsítani a cuccot,nem üzlet nekik sem a tul tartós autó.
    2009 van,most meg kell nézni a toyotát:
    ja tudom java részt nem is japánban gyártják,de akkor is csak nézzük meg az ADAC legújabb megbíz6ósági tesztjét. hát ez van

    minden jog fenntartva

  7. savai: Igen, byd olyannyira ott van a témában, hogy a Toyota hibridjére vonatkozó 2 állítása közül csak 2 teljesen hülyeség.

    – A Prius meghajtóakkumulátoraionak cseréje 5-600 eFt és nem 1,6 millió
    – Nem 160eFm-nél hanem SOHA nem kell cserélni egyik Toyota meghajtóakkumulátorát sem, mivel annak élettartama legalább akkora mint a teljes járműé. Az akkumulátorok cseréjéről szóló abszolút agyatlan kitalációk többnyire azoktól származnak akiknek halvány fogalmuk sincs se a hibridek működéséről pláne nem a Toyota HSD rendszeréről.