Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Környezetvédelem / Lézerrel fúrnak a föld mélyére

Lézerrel fúrnak a föld mélyére

Most hatalmas acélfúrókkal kell a föld mélyére fúrni, ha olajat vagy geotermikus hőenergiát akarunk onnan felhozni. De az amerikai Foro nevű cég szerint ugyanezt a feladatot egy olcsó és erős lézerre is rábízhatnánk.

A társaság múlt hónapban jelentette be, hogy egy 20 kilowattos lézersugarat sikerült átküldenie egy másfél kilométer hosszú üvegszálon, tehát a fúráshoz szükséges energiát el tudja juttatni a mélybe. Az első fúráspróbák jövőre lesznek, és ha a Foro sikeresen bebizonyítja, hogy lézerrel is lehet kilométeres lyukakat fúrni a földkéregbe, nagy akadály gördül el a geotermikus energia szélesebb körű alkalmazása elől. Általában keményebb kőzet mögött rejtőznek a legjobb geotermikus energiaforrások, de a hagyományos mechanikus fúrófejek könnyen elkopnak, ha kristályszilárdságú sziklákba ütköznek. Ebben az esetben segítene a Foro lézere, amely olyan gyorsan tudja felhevíteni a szikla felületét, hogy az néhány milliméter mélyen a hősokk hatására  összetöredezik, írja az index.hu. Az előkezelt rétegbe a mechanikus eszköz már könnyebben belefúr. A kutatók szerint ezzel a módszerrel tízszer gazdaságosabban tudnak majd fúrásokat elvégezni. Vannak azonban még megoldandó problémák is. Egy furat alján szélsőséges környezeti viszonyok vannak, kőtörmelék és beömlő víz nehezíti a munkát. Közvetlenül a szikla felületét kell eltalálni a lézersugárral, mert ha a vizet találják el, akkor az energia nagy része annak az elpárologtatására lesz elpazarolva.

Ajánlott tartalom

Új környezetbarát csomagolótermékek a SPAR-nál!

Környezetbarát szendvicscsomagolókkal és ételtárolókkal bővült az INTERSPAR hipermarketek termékköre. Az áruházlánc folyamatosan frissíti az élelmiszerek csomagolására és tárolására szolgáló, „zöld” megoldásait.