Lesz-e szélerőmű Magyarkeszin?

Új környezetvédelmi eljárás indult a Fürged Szélerőmű Kft. által a Tolna megyei Fürged térségében tervezett szélerőműpark ügyében egy környezetvédelmi egyesület fellebbezése nyomán.

A Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség honlapján közzétett dokumentum szerint a Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület és két felsőnyéki magánszemély kérte az országos főfelügyelőségtől az előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat visszavonását. A Veszprém megyei, lókúti székhellyel működő egyesület – a szervezet honlapján olvasható – fellebbezésben elsősorban azt kifogásolta, hogy a szélerőművek zajkibocsátása a cég által megadott 104 decibelnél lényegesen nagyobb. Az egyesület a kft. által eredetileg tervezett 33 széltorony összesen 126 megawatt teljesítményére alapozta állítását. A Fürged Szélerőmű Kft. jelenleg 16 szélerőművet tervez felépíteni a Tolna megyei Fürged, Magyarkeszi és Felsőnyék külterületén; a zöldhatósághoz benyújtott dokumentumok szerint 1,8-,2,8 megawatt teljesítményű erőműveket építenének fel, a szélpark összteljesítménye várhatóan 28,8 és 36 megawatt között lesz. Emmanuel Simon, a portugál hátterű cég ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: vitatják az egyesület állítását, az általuk közölt adatok független méréseken alapulnak. Hozzátette: a tervezett szélerőművek számát technikai okokból csökkentették a felére. A cégvezető közölte: becslésük szerint a szélerőműpark építése két-három év múlva kezdődhet, a beruházás összértéke mintegy 40-45 millió euró.

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.

Nincs hozzászólás

  1. “Emmánuel Simon, mint a portugál hátterű cég ügyvezető igazgatója.” Háát, az lehet portugál hátterű, de az ügyvezető? Gyanús ez nekem nagyon!