Lehet így is: A német kormány milliárdokkal támogatná elektromos autók vásárlását

A német kormány milliárdokkal kívánja támogatni elektromos autók vásárlását – írta csütörtöki számában a Bild című lap.

A tervek között szerepel egyebek mellett, hogy tíz évre mentesülnének a gépkocsiadó megfizetése alól azok, akik elektromos autót vesznek. A szolgálati gépkocsik esetében olyan mértékben csökkentenék az adót, hogy kedvezőbb legyen e-autó vásárlása, mint egy hagyományos kocsié. Emellett a kormány több ezer elektromos autó beszerzését is tervezi állami hivatalok számára. Az elektromos autók elterjesztésére létrehozott, főként az ipar képviselőiből álló nemzeti NPE platform egy héten belül előterjeszti javaslatait, majd ezt követően a kormány kidolgozza a támogatási programot. Az NPE 3,8 milliárd euró támogatást tartana szükségesnek, ennek segítségével 2020-ig – összhangban a kormány terveivel – egymillió e-autó kerülhetne forgalomba Németországban, és legalább 30 ezer új munkahely létesülhetne.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.