Lebontották a világ első tengeri szélfarmját

Márciusban már leállították, a napokban pedig le is bontották a világ legelső offshore, azaz tengerbe telepített szélfarmjának 11 turbináját.

Egyben ez az első alkalom a világon, hogy tengeri szélerőműveket szerelnek szét. A Vindeby 1991-es átadása óta szolgáltatta a környezetbarát energiát Dániától dél-keletre. Nem csak építeni, bontani sem volt könnyű a több mint 25 éve üzemelő szélturbinákat, és a hatósági egyeztetések is a vártnál jobban elhúzódtak – derül ki a tulajdonos-üzemeltető Dong Energy egyik vezetőjének nyilatkozatából az, milyen előkészítési folyamat előzte meg a széltornyok lebontását. Bár a Vindeby szélturbinák ezzel befejezték pályafutásukat, elemeik még a mostani technológiai megoldásoknál is felhasználhatók pótalkatrészként és kísérleti megoldások kipróbálására is.

Derekasan helytállt

A 11 szélturbina összesen 243 gigawattórát termelt és nagyjából 2200 háztartást látott el tiszta energiával működése alatt. Ezt a teljesítményt jelenleg a világ hét legnagyobb tengeri erőműve egy év alatt állítja elő. Az 1991-ben úttörőnek számító vállalkozás még a parthoz igen közel, alig több mint másfél kilométeres távolságban valósult meg. Ma már több tíz kilométerre is állhatnak a szélturbinák a partszakasztól. A vállalat egyik jelenlegi, nagyobb projektjében, 174 szélturbinát telepít a parttól rekordtávolságra, 120 kilométerre, ahol a tengeri szelek alaposan meghajtják majd a turbinák pengéit. Az Északi-tengeren 2020-ra megvalósuló ‘Hornsea Project One’, minden paraméterében jócskán felülmúlja majd az egykori úttörő vállalkozásét.

Még így is hasznosul

A szétszedett turbinák egyes részeit beépítik, felhasználva azokat a most gyártott széltornyok alkatrészeiként. A pengék egy része egy dán kutatási projekthez kerül, ennek keretében azt vizsgálják, milyen módon lehetne a működés során jelentkező zajt csökkenteni. Egy szélturbinát pedig a dán Energimuseet, vagyis az Energetikai Múzeum kap meg kiállítási tárgyként. Dánia az egyik vezető országa a megújuló energiák hasznosításának. A termelésből most kivont, 25 éves szélturbinák semmiféle érzékelhető nehézséget nem jelentenek a kieső termelés pótlása számára. A dánoknál mintegy 30 000 ember dolgozik a szélenergia hasznosításával összefüggő területeken, a szektor éves bevétele 90 milliárd dán korona, azaz 1200 milliárd forint körül alakul, origo.hu. 

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.