Lázadnak a nagy autógyártók a kínai elektromos autó kvóta ellen

A Kínában termelő nemzetközi autógyártó cégek levélben fordultak a pekingi hatóságokhoz azzal a kéréssel, hogy halasszák el a hibrid és elektromos autók gyártási kvótájának bevezetését. Az ok egyszerű: annak feltételeit egyelőre nem tudják teljesíteni, bevezetése felborítaná üzleti modelljüket.

A levél, amelyet az ipari és informatikai minisztériumnak címeztek a Kínában termelő külföldi autógyárak, az eddigi legszervezettebb összefogás a világ legnagyobb nemzeti autópiacán az úgynevezett “új energia járművek” (New Energy Vehicle, NEV) gyártására bevezetni tervezett kvótarendszer ellen. Kína 2025-re legalább ötödrészre szeretné növelni a hibrid és teljesen elektromos járművek részarányát a járműeladásokban. A teljes gyártási szám alapján előírt kvóta az elképzelések szerint 2018-tól kezdődően évről évre lépcsőzetesen növekedne. A kvótarendszer be nem tartása súlyos pénzbüntetést és a vétkes autógyár nem elektromos modelljei típusengedélyének bevonását vonná maga után. A kvótarendszer ambiciózus követelményeit lehetetlen teljesíteni – szögezi le az amerikai, európai, japán és dél-koreai autógyártók kínai képviseleti szervezeteinek közös álláspontját képviselő levél. “A rendszer bevezetését minimum egy évvel el kellene halasztani, és követelményeit rugalmasabbá kellene tenni” – teszik hozzá. A minisztérium elzárkózott a levél tartalmának kommentálásától.

A kvótarendszer tervezete szerint az autógyárak az általuk gyártott elektromos és hibrid járművek után az energiahatékonyságot tükröző számítási mód alapján kapnának krediteket. Ezeket a krediteket kellene aztán felmutatniuk teljes eladásaik 8 százaléka után 2018-ban, 10 százaléka után 2019-ben, és 12 százaléka után 2020-ban. A tervezett követelményrendszer előnyben részesítené a Kínában gyártott elektromos és hibrid autókat a 25 százalékos vámmal terhelt importált járművekkel szemben, amit szintén sérelmeznek a levél aláírói. A McKinsey & Co. vezetési tanácsadó cég kimutatása szerint egyébként tavaly a világon gyártott elektromos autók 43 százaléka Kínában készült.

forrás: totalcar.hu / mti

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.