Lakókocsi, mely hajóvá is alakítható

A Sealander névre keresztelt lakókocsi kinézetén biztosan megakad a szeme annak, aki szeret kényelmesen kempingezni környezetbarát módon.

A lakókocsit az autó után lehet kötni, a belseje pedig konyhából alvórésszé is alakítható. Ha csónakázni támad kedvünk, akkor egyszerűen vízre is tehetjük. Gyerekkoromban a kemping abból állt, hogy fogtunk egy sátrat, kerestünk egy kellemes kis helyet egy erdőben, vagy hegyen, és kész. A hajókázás eszünkbe sem jutott. A Sealander hajó, sátor, és lakókocsi egyben. A Sealander elég kicsi ahhoz, hogy egy közepes méretű kocsi után köthessük, és elég kicsi ahhoz, hogy ne kelljen hozzá külön engedélyt kérni, vagy külön tükröt felszerelni. A tető kinyitható, hogy éjszakánként gyönyörködhessünk a csillagokban, és becsukható, ha aludni szeretnénk. Ha pedig a hajózásról van szó, a zöld mániások el fognak ájulni. Egy alacsony károsanyag-kibocsátású elektromos motor működteti a kocsit a vízen. “Majd csak 2012-ben kezdik árusítani, és 4.600.000 forintos áron lehet majd megvenni egyet, persze attól függően hogy milyen konstrukcióban szeretnénk hozzájutni”.

 

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.