Köztéri elektromos töltőállomást mutattak be Székesfehérváron

Az elektromos autók “tankolására” szolgáló elektromos töltőállomást mutatott be szerdán Székesfehérváron a TZ Elma Zrt.; a magyar és bajor szakemberek által kifejlesztett “kútnál” egyszerre négy autót lehet feltölteni, s a berendezés alkalmas gyorstöltésre is.

A céget képviselő Bednár András tájékoztatása szerint a hagyományos töltéssel 6-8 óra alatt, míg gyorstöltéssel 2-2,5 óra alatt lehet teljesen feltölteni az elektromos autó “lelkét” az akkumulátort. A bemutatott, 12 kilowatt teljesítményű elektromos autó – az Elma 2 – egy töltéssel 110-120 kilométert képes megtenni, de volt rá példa, hogy 213 kilométernyi távolságra is eljutott egy tankolással.
Az elektromos autók számának növelése nagymértékben hozzájárulna a környezet védelméhez, egy elektromos meghajtású, óránként 110- 120 kilométeres sebességre képes gépkocsi ugyanis 12 ezer kilométer megtétele alatt 1,8 tonna széndioxid kibocsátásától mentesíti a környezetet – mondta el Bednár András.
A TZ Elma Zrt. célja, hogy belátható időn belül az ország valamennyi városában legyen legalább tíz, a környezetbarát közlekedést szolgáló töltőállomás. Székesfehérváron szeretnék mielőbb üzembe állítani az első állomást, arra Viniczai Tibor polgármesteri hatáskörben eljáró alpolgármester szerint várhatóan egy éven belül kerülhet sor.
A töltőállomást bemutató vállalkozás az elektromos autók gyártását is szorgalmazza, amivel közvetlenül 300, közvetve 3 ezer új munkahelyet tudnának teremteni. A kormány felkérte a céget a nemzeti elektromos közlekedés mobilitási stratégiájának kidolgozására, s a tervezet már a szakértők előtt van – mondta el Bednár András.

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.