A közfoglalkoztatás segítségével lehetne a leghatékonyabban fellépni a parlagfű terjedése ellen - hangzott el egy győri tanácskozáson hétfőn, amelyen az érintett megyei szakhatóságok, a programban érdekelt szervezetek és társulások vezetői vettek részt.

Közfoglalkoztatással a parlagfűmentes régióért

A közfoglalkoztatás segítségével lehetne a leghatékonyabban fellépni a parlagfű terjedése ellen – hangzott el egy győri tanácskozáson hétfőn, amelyen az érintett megyei szakhatóságok, a programban érdekelt szervezetek és társulások vezetői vettek részt.

Ma már az allergia a negyedik legfontosabb nem fertőző betegség Magyarországon – jelentette ki Németh Éva, a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetője sajtótájékoztatón. Közölte: Magyarországon minden negyedik ember küszködik valamilyen átmeneti vagy tartós allergiával. Másfél millióra tehető a szénanáthában szenvedők száma, és csaknem kétmillió bőrallergiás beteget és 140 ezer asztmás embert kezelnek és tartanak nyilván.

A légúti allergiás betegek kezelésének éves költsége eléri a 9-10 milliárd forintot – mondta Németh Éva.

A rendezvény résztvevői szerint a közfoglalkoztatás segítségével lehet a leghatékonyabban fellépni a parlagfű ellen. Ez egyben azt is lehetővé tenné, hogy a munkaerőpiacról tartósan kiszorulók munkához jussanak.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.