Közel másfél Földnél jár a globális ökológiai lábnyom

Már közel másfél Földre lenne szükség ahhoz, hogy fenntartható módon kielégítse az emberiség bioszféra iránt támasztott igényeit – derül ki a Global Footprint Network legújabb jelentéséből.

Az ökológiai lábnyom koncepcióját kidolgozó Mathis Wackernagel vezette nemzetközi kutató-tanácsadó cég jelentése a jelenleg rendelkezésre álló legfrissebb, 2006-os adatokon alapul.
A szándékoltan a koppenhágai klímacsúcs előszobájában megjelentetett tanulmányból kiderül: az emberiség 44 százalékkal nagyobb mértékben használja a bioszférát természeti erőforrások kivonására és a szén-dioxid-kibocsátás elnyelésére, mint amennyit az fenntartható módon biztosítani tud.
A globális lábnyom 2006-ban 1,4 Földnél járt, ami 2 százalékkal nagyobb, mint 2005-ben és 22 százalékkal több, mint egy évtizeddel korábban. A növekedés egyszerre köszönhető a szaporodó népességnek és a bővülő egy főre eső fogyasztásnak. Mindeközben a biokapacitás – a “kínálati oldal” – nem nőtt, sőt valószínűleg kis mértékben csökkent – állapítja meg a jelentés.
Az egyes országok “ökológiai egyenlege” azonban messze nem azonos. Ha minden ember úgy élne, mint egy átlagos amerikai, az emberiségnek 5 Földre lenne szüksége a fenntarthatósághoz. Európa átlaga 2,5 Föld, Kínáé jelenleg 1, Indiáé pedig 0,4. A legnagyobb zöldtöbblettel rendelkező, kevesebb mint “egyharmad Földet fogyasztó” országok közé tartozik Malawi, Haiti, Nepál és Banglades.
Más oldalról: az Egyesült Államok jelenleg a világ teljes biokapacitásának 23 százalékát használja, míg Kína körülbelül 21 százalékát. E két ország együttesen tehát az emberiség természet iránti igényeinek – azaz a természeti erőforrásoknak és az elnyelő kapacitásnak – közel a felét használja.
A kutatók több mint száz ország lábnyomát számították ki, s megállapították, hogy összességében az államok 80 százaléka ökológiai deficittel rendelkezik, azaz természeti erőforrásokat importál külföldről, feléli saját készleteit és szén-dioxiddal tölti fel a légkört és az óceánokat.
A Global Footprint Network szerint a jelenlegi trendeket figyelembe véve a globális ökolábnyom a 2030-as évek elejére két Földre nőhet. Összehasonlításképpen: 1961-ben az emberiség még alig használt több mint “fél Földnyi” biokapacitást.
A kijózanító eredmények ellenére a szervezet szerint van ok bizakodásra. “A jó hír az, hogy sok kormány, mellyel együtt dolgozunk – Ecuadortól az Egyesült Arab Emírségekig – lépéseket tesz az ország ökológiai lábnyomának csökkentésére, attól függetlenül, hogy mi történik majd decemberben Koppenhágában” – idézi a jelentés Mathis Wackernagelt.

Ajánlott tartalom

A növényi vírusfertőzésekkel szembeni ellenálló képesség új mechanizmusát tárták fel a HUN-REN ATK kutatói

A növényi vírusfertőzésekkel szembeni ellenálló képesség új mechanizmusát tárták fel egy nemzetközi együttműködés keretében a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) kutatói, akik azt vizsgálták, hogy a 'Columbia' dohány fajhibrid hogyan képes hatásosan ellenállni a vírusfertőzéseknek - tájékoztatta az MTI-t a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat hétfőn.