Környezetvédők, hírességek nyílt levélben szólították fel Japánt a bálnavadászat leállítására

Környezetvédők, a szórakoztatóipar sztárjai nyílt levélben követelték Abe Sindzo japán kormányfőtől, hogy hazája másítsa meg döntését a kereskedelmi célú bálnavadászat felújításáról, mivel az “egy kegyetlen, ódon tevékenység, amelynek semmi helye a 21. században”.

A levélaláírók, köztük Jane Goodall primatológus, Chris Packham természettudós, Ricky Gervais, Stephen Fry színészek és Joanna Lumley színésznő, bejelentették, hogy szombatra békés tüntetést szerveznek Japán londoni nagykövetsége elé.  “A világ legnagyobb megdöbbenésére Japánnak szándékában áll felújítani a bálnák leölését, Nem felháborodásról szóló nyilatkozatokra van szükségünk, Japánnak ártó szankciók kellenek. Ha a megbélyegzés nem működik, gazdasági fájdalmakat kell okozni Japánnak” – idézte a nyílt levelet a The Guardian című brit napilap honlapja.

A japán bálnavadászok egyesülete csütörtökön jelentette be, hogy halászhajóik egy csoportja július 1-jén fut ki a tengerre, hogy 31 év után újra megkezdje a kereskedelmi célú bálnavadászatot. A Csendes-óceán partján fekvő hat város, köztük a bálna- és delfinvadászat fellegváraként elhíresült Taidzsi bálnavadászai öt hajóval közös flottát indítanak útnak július első napján, egy nappal azután, hogy a szigetország hivatalosan is kiválik a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból (IWC).

A japán kormány december végén jelentette be, hogy kilép a vadászati moratóriumot elrendelő szervezetből, mert fel akarja újítani kereskedelmi célú bálnavadászatát. Az újonnan felálló flotta egy héten át csukabálnára vadászik a Taidzsihez közeli vizeken, Vakajama prefektúra partjainál, később Baird-féle csőröscetre és északi simabálnára Csiba prefektúra partjainál, Tokiótól keletre. Később döntik el, hogy hány bálnát ölnek le és hogyan osztoznak a zsákmányon. 1986 óta Japán 8201 csukabálnát ejtett el az antarktiszi vizeken, de az utóbbi években visszafogta magát az egyre hangosabb nemzetközi tiltakozások hatására és azért, mert csökkent Japánban a bálnahús iránti kereslet. Manapság a bálnahúst főleg az idősebb japánok fogyasztják nosztalgiából. Bálnavédők szerint lehetséges, hogy a bálnavadászat hosszabb távon nem bizonyul jó üzletnek, mert a fiatal japánok már nem igazán tekintenek élelemként a bálnákra.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.