Korlátozzák a régebbi dízelüzemű járművek használatát Hamburgban

A légszennyezettség miatt korlátozást vezetnek be az Euro 6-osnál régebbi dízelüzemű járművek használatára május végétől Hamburgban – jelentette be a tartományi rangú német nagyváros környezetvédelmi hatósága.

A hatóság közleménye szerint az Altona nevű városrészben vezetnek be korlátozást, május 31-től két útszakaszon, nagyjából 2,2 kilométer hosszúságban. Az egyik nagy forgalmú altonai főútvonal, a Max Brauer Allee egy 580 méteres szakaszáról valamennyi járművet kitiltják, amelynek dízelmotorja az Euro 6-osnál alacsonyabb környezetvédelmi besorolású, egy másik forgalmas utca, a Stresemannstrasse egy 1,6 kilométeres szakaszáról pedig az Euro 6-osnál alacsonyabb besorolású motorral üzemelő, 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű teherautókat tiltják ki. A korlátozásra és az elkerülő útvonalakra száznál is több közlekedési táblával hívják fel a közlekedők figyelmét. Ez az első németországi korlátozás a dízelüzemű járművek használatában, amióta a szövetségi közigazgatási bíróság egy februári döntésével lehetővé tette, hogy kitiltsák az ilyen járműveket a szennyezett levegőjű városokból. A bírósági döntés több millió tulajdonost érinthet Németországban, járműveik értéke a használat korlátozásának lehetősége miatt csökkenhet, a motor átalakítása pedig a gyártókat terhelheti meg milliárd eurós nagyságrendű költségekkel. A hamburgi korlátozás nagyjából 180 ezer helyi autóst érint az 1,8 milliós lakosú városban.

Az Európai Bizottság május közepén beperelte Németországot a főleg a dízelmotorok használatával a légkörbe kerülő nitrogén-dioxid egészségügyi határértéken felüli kibocsátása miatt. Kormányzati adatok szerint a szennyezettség nagyjából 70 településen – főleg nagyvárosokban – haladja meg az európai uniós szabályokban engedélyezett szintet. A kormány a dízelüzemű járművek használatának korlátozása nélkül kívánja orvosolni a problémát. Andreas Scheuer szövetségi közlekedési miniszter a napokban bejelentette, hogy az önkormányzatokkal kidolgoznak egy programot, amelynek végrehajtásával 10 alá csökken a légszennyezéssel sújtott települések száma a dízelmotoros járművek kitiltása nélkül.

A német autóipari szövetség (VDA) is ellenzi a tiltást, az érdekvédelmi szervezet szerdai közleménye szerint a technológiai fejlődés, az innováció sokkal nagyobb mértékben járul hozzá a légszennyezettség csökkentéséhez, mint a dízelek használatának tiltása. Ezt jelzi az is, hogy a járműpark cserélődése révén csak tavaly több mint egymillió új gyártású, Euro 6-os besorolású dízelautót állítottak forgalomba Németországban.

Ajánlott tartalom

A növényi vírusfertőzésekkel szembeni ellenálló képesség új mechanizmusát tárták fel a HUN-REN ATK kutatói

A növényi vírusfertőzésekkel szembeni ellenálló képesség új mechanizmusát tárták fel egy nemzetközi együttműködés keretében a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) kutatói, akik azt vizsgálták, hogy a 'Columbia' dohány fajhibrid hogyan képes hatásosan ellenállni a vírusfertőzéseknek - tájékoztatta az MTI-t a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat hétfőn.