Korlátozzák a forgalmat a szmog miatt Budapesten

Nem oldotta fel a szmogriadót a főpolgármester, így csütörtökön már a járműforgalmat is korlátozzák a fővárosban. Reggel hattól este tízig nem közlekedhetnek a fekete és piros matricás gépjárművek.

Nem javult számottevően a levegő minősége szerdán Budapesten, így csütörtök hajnali hat órától forgalomkorlátozásokat vezettek be a fővárosban. Tarlós István főpolgármester már szerdán elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát, a vonatkozó fővárosi rendelet értelmében a forgalmat másnaptól, azaz csütörtök reggel hat órától korlátozhatják. A szabályozás értelmében a rendszámukon fekete vagy piros környezetvédelmi plakettel ellátott járművek reggel hat és este tíz óra között nem közlekedhetnek a főváros közigazgatási határán belül. Kivétel ez alól az M0-ás körgyűrű fővároson belüli szakasza, illetve Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak átmenő gépforgalma – azaz a tilalom nem vonatkozik a Nagykovácsi út-Szépjuhászné útja-Budakeszi út közigazgatási területen belüli szakaszaira, illetve a Nagykovácsi út-Nagyrét utca-Máriaremetei út-Hidegkúti út közigazgatási területen belüli szakaszára.

 
A forgalomkorlátozás idején a közlekedésből kizárt, fekete és piros plakettes gépjárművek ingyen parkolhatnak.
A forgalomkorlátozás mellett tilos az avar és a kerti hulladék égetése, ezt már a szmogriadó tájékoztatási fokozata alatt megtiltották. A Főpolgármesteri hivatal tájékoztatása szerint szerdán nem mérséklődött a kisméretű szálló por terhelése a fővárosban, az összes mérőponton meghaladta a riasztási küszöbértéket. Pedig szerdán a meteorológia szerint kedvezőbbek voltak a körülmények, ellenben csütörtökön előrejelzésük alapján nem várható javulás. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint párás, ködös, majd derült idő várható. Délután kelet felől kissé hidegebb levegő szivároghat be a térség fölé. Délután, este a mérsékelt délkeleti széllel és a keveredési réteg átmeneti kismértékű megvastagodásával a levegőminőség várhatóan alig javul. A szálló por napi koncentrációja továbbra is várhatóan meghaladja a tájékoztatási, helyenként valószínűleg a riasztási küszöbértéket.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.

Nincs hozzászólás

  1. Mi van akkor ha én csak kocsival tudok bejárni dolgozni mivel nincs tömegközlekedés!? Vidéken lakom de budapesten dolgozom.