Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Klímaváltozás / Koppenhágán volt a világ szeme, de

Koppenhágán volt a világ szeme, de

December zajlott a COP15 névre keresztelt Klímacsúcs. 2012-ben ugyanis lejárnak a Kiotói Jegyzőkönyvben foglalt megállapodások.

Annak ellenére, hogy sokan hatalmas elvárásokkal mentek Koppenhágába, az eredmény szinte semmi elmozdulást nem jelent egy fenntarthatóbb világ megteremtése felé.

A dán fővárosban megrendezett klímacsúcs mellett hatalmas civil konferenciasorozat is zajlott Koppenhágában. Ez a civil kezdeményezés megpróbálta kiemelkedő jelentőségű előadóival, kiállításaival és rendezvényeivel a Klímacsúccsal egy időben, a helyszínen pozitívan befolyásolni a döntéseket.

Az egyik helyszín és program volt a “Climate Bottom Meeting, Windows of hope”, vagyis a “Klímacsúcs Találkozó – a remény ablakai” című rendezvény (http://climatebottom.dk/en), a másik pedig a Klimaforum09 (www.klimaforum09.org). A két civil konferencia hangsúlyozottan nem a Klímacsúcs ellen szólt, hanem annak támogatására hivatott egyfajta személyes jelenléttel, szakmailag színvonalas, komoly súlyt képviselő nyomásgyakorlással.

Összesen több, mint 120.000 (!) ember vett részt a két hét alatt ezeken a rendezvényeken a világ minden részéről. Az előadásokat neves előadók tartották, mint például Vandana Shiva, közismert környezetvédelmi aktivista, Bill McKibben, a 350.org alapítója, vagy Jonathan Dawson, a híres ökofalu, Findhorn képviseletében. Magyarországról az előadók között szerepelt Hosszú Zoltán, az Öko-völgy Alapítvány elnöke is, aki 5 alkalommal tartott előadást különböző témakörökben. Beszélt például arról, hogy a környezeti (és társadalmi) válságra milyen válaszokat tudnak adni az önfenntartó faluközösségek. Krisna-völgy kiváló példa, mely alátámasztja azt az inspiráló üzenetet, hogy az ökológiailag hosszútávon fenntartható életmód reális célkitűzés, megvalósítható modell, de csak abban az esetben, ha a környezeti, gazdasági, társadalmi fenntarthatóság hármasával együttesen foglalkozunk. Ha nemcsak a gazdasági hatást nézzük, nemcsak a gazdasági profit áll a tevékenységeink fókuszában, hanem a társadalom és a környezet is ugyanolyan hangsúlyt kap. Hosszú Zoltán a somogyvámosi ökofalu mintáján mutatott be olyan alternatívákat, melyekkel az ökológiai lábnyom a fenntarthatósági értékhatár alá csökkenthető.

A konferencia résztvevői látványos megmozdulással is felhívták magukra a Klímacsúcs politikusainak figyelmét: minden nap jelképesen eltemettek valamit. A 14 nap során elbúcsúztatták például a gazdasági növekedést, az iparosított mezőgazdaságot, az elmagányosodást, az egoizmust, a globális szabadkereskedelmet, és az amerikai álmot.

Részvételével talán az Öko-völgy Alapítvány is hozzátehetett egy cseppet a civil összefogás sikeréhez, és ahhoz, hogy felhívjuk a döntéshozók figyelmét: a klímaváltozás mérséklése nem csupán politikai kérdés, hanem minden nemzetet érintő közös érdek, globális küldetés.

Ajánlott tartalom

Norvég miniszterelnök: a NATO segíthet a klímaváltozás elleni küzdelemben

A NATO segíthet a klímaváltozás elleni küzdelemben - jelentette ki kedden Erna Solberg norvég miniszterelnök a NATO alapításának 70. évfordulójára összehívott vezetői találkozón Londonban.