Klímavédelmi összefogást sürget Sólyom László

Összefogásra szólította fel a világ kormányait az éghajlatváltozás elleni küzdelemben Sólyom László köztársasági elnök a jövő héten kezdődő koppenhágai klímakonferencia hivatalos honlapján megjelent blogbejegyzésében.

A környezetvédelem ügyét felkaroló “zöld államfők” hálózatának kezdeményezőjeként Sólyom László hangsúlyozta: a legújabb vizsgálatai eredmények azt mutatják, hogy a klímaváltozás folyamata a korábbi becsléseknél gyorsabban halad. “Hajózási hasonlattal élve ma már nem csupán számítanunk kell jéghegyek felbukkanására, és nem az összeütközés valószínűségét kell megbecsülnünk, hanem már látjuk is a fedélzetről a hajó útjába került jéghegyek sokaságát” – írta a köztársasági elnök.
Éppen ezért minden korábbinál nagyobb szükség van a klímaváltozás hatásainak “gyors, fenntartható és hatékony mérséklésére” – írta Sólyom László az ENSZ klímakonferenciájának hivatalos honlapján (www.cop15.dk).

Az államfő szerint a nemzetközi közösségnek komoly célokat kell kitűznie 2020-ra Koppenhágában, így csökkenhet a veszélye annak, hogy visszafordíthatatlanná válnak a folyamatok, és könnyebben, kisebb ráfordítással lehetne elérni a 2050-re kitűzött célokat is.
Az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése nélkül viszont az ökológiai problémák társadalmi problémákká terebélyesednek, és a legszegényebbeket sújtják a legnagyobb erővel – figyelmeztetett a köztársasági elnök.
Sólyom László kiemelte: valamennyi technológiai és gazdasági feltétel adott az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszafogására, határozott kibocsátás-csökkentési politikával pedig elkerülhetőek a klímaváltozás legszörnyűbb következményei.

“Az emberiség jobbat érdemel annál, mint amit magunk körül tapasztalunk. Mi, és még inkább gyermekeink és az eljövendő nemzedékek megérdemelnék, hogy a nagylelkűség és a szeretet világában éljenek, egy olyan világban, amelyben nem pusztul a természet és nincsen vérontás” – írta blogbejegyzésében a magyar államfő.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.