Klímaváltozás: Az aszály miatt a kalászos gabona 30 százaléka lehet a veszteség

Az aszály miatt a kalászos gabona 30 százaléka veszhetett kárba – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Az elnök, aki egyben az Országgyűlés alelnöke elmondta, az ország nagy részén aszály van, s ezt a hétvégi esőzések sem mérsékelték; körülbelül 100-150 milliméternyi csapadékra lenne szükség. Hozzátette, jelenleg az is elképzelhető, hogy a fent említettnél lényegesen nagyobb lesz a kár, mert a klímaváltozás hatására nem akkor és nem abban a mennyiségben érkezik a csapadék, ahogy megszokták. Az elnök szerint a helyzetet azonnal kezelni kell, s meg kell oldani az aszályos területek öntözését. Tavaly, az előző évvel azonos mennyiségű 5,246 millió tonna búza termett Magyarországon az egy évvel korábbinál 6,5 százalékkal nagyobb 1,03 millió hektárnyi vetésterületen. A kalászos gabonából összesen 1,3 százalékkal nagyobb területen 5,0 százalékkal kisebb termést takarítottak be, mint az előző évben.

 

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.