Klímacsúcs – Több száz tüntető készül a Bella Center “elfoglalására”

A rendőrség szerint több száz, más források szerint mintegy 3 ezer tüntető gyűlt össze szerda reggel Koppenhágában a Climate Justice Action (Akció az Éghajlati Igazságosságért, CJA) nevű szervezet felhívására.

A tüntetők azt tervezik, hogy “békés eszközökkel” áttörnek a klímacsúcsnak helyet adó Bella Centert övező masszív rendőrségi kordonokon, és a hivatalos tárgyalókat is kihívva “ellencsúcsot” tartanak.
A rendőrség szerda reggelre megerősítette a konferencia-központot övező kordonokat, lezárta a környező utcákat, és jelentősen korlátozták a busz- és metróforgalmat is. Eddig több mint 100 tüntetőt vettek őrizetbe.
A CJA sajtóirodájának közlése szerint az akcióval arra akarják felhívni a figyelmet, mennyire “korruptak és antidemokratikusak” az ENSZ klímatárgyalások. A szervezők a szerdai menet megindulása előtt ismételten hangsúlyozták: kizárják az erőszak alkalmazását, akciójuk “polgári engedetlenség”.
A dán rendőrség már kedden délután letartóztatta a hálózat szóvivőjét, a német Tadzio Müllert, aki egyúttal a szerdára bejelentett akció egyik főszervezője.
A Friends of Earth (A Föld Barátai) nevű szervezet eközben ülődemonstrációt tart a kordonok előtt, tiltakozásul az ellen, hogy a szervezők a Bella Center korlátozott befogadóképességére hivatkozva keddtől korlátozták az épületbe beengedhető civilek számát.
A koppenhágai klímacsúcs december 7-i kezdete óta a rendőrség eddig több mint 1600 tüntetőt vett őrizetbe, többnyire megelőző jelleggel.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.