Klímacsúcs – Több mint 1700 brit tudós állt ki a klímatudomány mellett

Több mint 1700 brit tudós állt ki közös közleményben a klímatudomány alapvető eredményeinek helytállósága mellett csütörtökön.

A tudósok leszögezték: meggyőzőnek találják azokat a tudományos bizonyítékokat, melyek szerint a globális felmelegedés valós jelenség, és elsősorban az emberi tevékenység következménye.
A tudósok a közös állásfoglalással a klímatudomány iránti közbizalmat kívánták erősíteni, miután a közelmúltban kirobbant e-mailbotrány felerősítette a klímaszkeptikusok – az emberi tevékenység előidézte klímaváltozás tényét tagadók – hangját.
A média által climategate-ként emlegetett ügy háttere, hogy november végén kiszivárgott a Kelet-Angliai Egyetem Klímakutató Központjában dolgozó egyes tudósok több ezer e-mailből álló elektronikus levelezése. Klímaszkeptikusok szerint a levelezés egyes szakaszai arra utalnak, hogy a kutatók manipulálták, illetve elrejtették az adatok egy részét, valamint megpróbálták meggátolni a klímaváltozás tényét megkérdőjelező kutatások nyilvánosságra kerülését.

Az elmúlt napokban többek között Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és Radzsendra Pacsauri, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) vezetője is felszólalt a klímatudomány eredményeinek védelmében. Amerikai republikánus körök azonban “tudományos fasizmust” emlegetnek és független vizsgálatot követelnek az ügyben.
Ugyancsak csütörtökön a hamburgi Német Klímakutató Központban (DKRZ) hivatalosan üzembe helyeztek egy szuperszámítógépet, amelynek segítségével az éghajlat változásait modellezik tudósok. “Ez a legnagyobb teljesítményű számítógép, amely kizárólag a klímatudomány vizsgálatait segíti elő” – mondta az eseményen Annette Schavan német oktatás- és kutatásügyi miniszter.
A Blizzard nevű számítógép másodpercenként 158 ezer milliárd művelet elvégézésére képes, így nagyjából 20 ezerszer gyorsabb egy átlagos személyi számítógépnél. A 35 tonna súlyú berendezésben 8.448 processzor dolgozik, fejlesztésére 35 millió eurót fordítottak.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.