Kínai kézben az afrikai elefántok sorsa

Be kellene tiltani Kínában az elefántcsont kereskedelmét, s ezzel nagy lépést lehetne tenni az afrikai ormányosok védelmében – hangoztatta egy a fekete kontinensen élő kínai természetvédő, miután Hongkongban az utóbbi időben hatalmas mennyiségű csempészett elefántagyar-szállítmányokat foglaltak le a hatóságok.

A kínai különleges közigazgatási övezetből minden idők egyik legnagyobb elefántagyar-fogását jelentették a napokban. A Nigériából érkezett “gyanús” konténerben 1100 elefántagyarra, 13 orrszarvú szarvra és öt leopárd prémjére bukkantak. Értékük meghaladta az 5,3 millió dollárt (egy milliárd forintot) – számolt be a South China Morning Post.

A hongkongi hatóságok az elmúlt egy évben nyolc tonna elefántagyart foglaltak le, négy különböző alkalommal, teljes értékük meghaladhatja a 20 millió dollárt (4,4 milliárd forintot). Az áprilisi szállítmányt Burundiból adták fel, míg a tavaly novemberit Tanzániából. Utóbbit (569 darabot) több száz csomag napraforgó alatt találták meg. A kínai területen elfogott szállítmányok közül szintén kiugrott az a négy tonnányi, mintegy 1200 darab elefántagyar, amit Tanzániában, illetve Kenyában indította útnak, s tavaly októberben csíptek el. Értéke 3,4 millió dollár (755 millió forint) körül volt. A 2010 óta 3300 elefántot kellett megölni ahhoz a mennyiségű elefántagyarhoz, amire Hongkongban csaptak le a hatóságok. A hongkongi törvények szerint a védett állatokkal történő kereskedés 5 millió dollárig terjedő pénzbüntetéssel és legfeljebb 2 év szabadságvesztéssel sújtható. Természetvédők becslése szerint 2011-ben 25 ezer elefánttal végeztek az agyaraikért. Ilyen mértékben nem irtották őket több mint tíz éve. Afrika nagy részén szaporodásuk már nem tudja pótolni a kiirtott állatok számát.

Az agyarakat egyes szakértők szerint nem csupán az elefántcsontból készülő dísztárgyakhoz keresik, hanem a vallási hagyományokban játszott szerepük miatt is. Kínában, Vietnámban és más ázsiai országokban az elefánt agyarak és az orrszarvúak szarvának őrleményét bizonyos ceremóniák, vallási, kulturális események alkalmával használják.

Kína az elefántcsontból készült termékek elsőszámú piaca a világon, Hongkong pedig a világ harmadik legnagyobb kikötőjével kézenfekvő közvetítő állomás. Egyes feltételek szerint a “fehér arany” gyűjtése a szupergazdagok meghatározott körének kiváltsága. Az agyarak faragását a szárazföldi Kínában körülbelül 300-400-an végzik, a regisztrált üzemek száma alig három tucat. Kijelölt elárusítóhelyekből 135 van.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.