Kína szennyezi a legtöbb üvegházhatású gázzal a légkört

Kínából kerül a legtöbb üvegházhatású gáz a légkörbe – közölte kedden a mexikói klímacsúcsra készülő kínai delegáció vezetője. Tudósok már évek óta állítják, hogy az ázsiai ország vezet, Peking azonban mostanáig nem vállalta az elsőséget, és az egy főre jutó kibocsátásra hivatkozott, amelynek alapján az 1,3 milliárd lakosú Kína átlag alatti mértékben fokozza a globális felmelegedést.

Jelenleg Kína az első számú kibocsátó – mondta Hszie Csan-hua (Xie Zhanhua) klímaügyi főképviselő. Ugyanakkor a kibocsátás visszafogásában nem Kínának, hanem a gazdag országoknak kell a legnagyobb részt vállalniuk, a fejlődő országoknak pedig teret kell engedni a kibocsátás átmeneti növeléséhez. A fejlett ipari országok felelőssége azért nagyobb, mert történelmi távlatban ők szennyezték a legnagyobb mértékben a légkört az éghajlatváltozáshoz vezető üvegházgázokkal – fejtette ki a mexikói Cancúnban a november 29-én kezdődő klímacsúcsra készülő kínai küldöttség vezetője.

Tudósok már 2006-2007 óta állítják, hogy Kína lekörözte az Egyesült Államokat a globális felmelegedést fokozó gázok kibocsátásában, Peking viszont mostanáig nem vallott színt egyértelműen a kérdésben. További vizsgálatokra van szükség, a kibocsátás abszolút értéke pedig nem megfelelő mutató, inkább az egy főre jutó kibocsátás alapján kell alakítani a klímavédelmi politikát – hangoztatták pekingi illetékesek.
Becslések szerint Kína tavaly 7,5 milliárd köbméter üvegházgázt bocsátott ki, ami 9 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest, és a globális kibocsátás 24 százalékát teszi ki.
Az első hely a káros gázok kibocsátásában Kína számára valószínűleg érzékeny ügy – emelte ki beszámolójában a Reuters hírügynökség. Hszie Csan-hua nyilatkozatának vonatkozó része legalábbis nem szerepel a kormányzati portálon és az állami hírügynökség jelentésében – tette hozzá a Reuters.
A december 10-ig tartó klímacsúcsra kidolgozott kínai álláspontot ismertetve Hszie elmondta: az Egyesült Államoknak vállalnia kell történelmi felelősségét, és a globális felmelegedés elleni harc élére kell állnia.

A cancúni ENSZ-konfenerncia a célokhoz képest kevés eredményt hozó 2009-es koppenhágai klímacsúcs folytatása. A tavalyi értekezlet eredeti célja az volt, hogy megalkossák a 2012-ben lejáró Kiotói egyezmény – a klímaváltozás elleni küzdelem összehangolásáról szóló egyetlen nemzetközi jogi dokumentum – utódját, amely a jog erejével kötelezi a csatlakozó államokat az éghajlatváltozás megfékezését célzó erőfeszítésekre.
Kína a csúcson azt az álláspontot képviseli majd, hogy kötelező érvényű megegyezésre van szükség, de különbséget kell tenni a kibocsátás oroszlánrészéért felelős fejlett ipari államok és a fejlődő országok kötelezettségei között – mondta Hszie Csan-hua.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.