Kína egyre nagyobb terhet ró a környezetre

Kína erőteljes gazdasági növekedése egyre nagyobb terhet ró a környezetre a Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint. Az életstílus változása, a növekvő és egyre nagyobb mértékben a városokban koncentrálódó népesség rajta hagyja nyomait a környezeten – derült ki a WWF hétfői közleményéből.

Amennyiben a világ népessége ugyanolyan mértékben merítene a természeti erőforrásokból, mint Kína 2007-ben, nem lenne elég az a mennyiségű táplálék, energia és élőhely, amelyet a Föld kínálni tud: az ilyen mennyiségű fogyasztáshoz 1,2 Földre lenne szükség, holott 2003-ban még 0,8 is elég volt.
A szervezet utalt arra is, hogy ha az egész világ az amerikaiak életstílusát követné, 4,5 Föld kellene az igények kielégítéséhez.
A WWF jelentése szerint Kína ökológiai lábnyoma 20 százalékkal haladja meg azt a mértéket, amelyet a Föld még elbír. “Ezzel Kína a középmezőnyben van” – mondta James Leape, a WWF főigazgatója.
Szerinte az ázsiai ország jelenleg olyan pályát ír le, amely nem tartható fenn sokáig. Becsléseinél a szervezet figyelmen kívül hagyta a kínai exportpiacot, ha azt is beleszámították volna, még sötétebb lenne a kép – jegyezte meg Leape.
Kína állítja, hogy energia- és nyersanyag-felhasználásának robbanásszerű növekedése részben az olcsó kínai exportáruk iránti kereslet számlájára írható.

Ajánlott tartalom

A növényi vírusfertőzésekkel szembeni ellenálló képesség új mechanizmusát tárták fel a HUN-REN ATK kutatói

A növényi vírusfertőzésekkel szembeni ellenálló képesség új mechanizmusát tárták fel egy nemzetközi együttműködés keretében a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) kutatói, akik azt vizsgálták, hogy a 'Columbia' dohány fajhibrid hogyan képes hatásosan ellenállni a vírusfertőzéseknek - tájékoztatta az MTI-t a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat hétfőn.